Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Hatiasvili Nodar: Hallod?... A csalogány... (filmszíndarab)
Gogi: - Milyen kevés kell az embernek a boldogsághoz... Új álarcot kell szereznie, különben belehal a bánatba... Az udvarról zaj hallatszik. Gogi amilyen gyorsan csak tud, odamegy az ablakhoz, s látja, hogy a kórház két munkatársa és Kote egy kis szarvasborjút hoz. Mire Gogi odaér hozzájuk, már nagy tömeg gyűlt köréjük. Dato is odamegy. Dato: - Gigla, hol szereztétek ezt a szépséget? Gigla: - Kote találta egy csapdában, mikor az erdőben sétált és visszaszaladt értünk. Megsérült a lába. Dato: - Szegénykém, milyen parányi! Dato kezébe veszi a borjú lábát és óvatosan megtapogatja. A borjú igyekszik kiszabadítani magát, de erős kezek tartják. Néhány perc múlva már bekötözött lábbal alszik Kote karjában. Esteledik. Az égővörös nap lebukik a hegyek mögött. Lódobogás és szekérnyikorgás hallatszik. A zaj elnémul az elmegyógyintézet bejáratánál. Csengetnek. Kisebbfajta riadalom támad a személyzet és a betegek között. Most mit tegyenek ? Elrejtőzzenek vagy sem ? Dato mindenesetre kiadja a parancsot a rejtekhelyre vonulásra. Az ügyeletest kaput nyitni küldi, de a lelkére köti, hogy ne siessen túlságosan. Dato: — Húzd egy kicsit az időt, szöszmötölj a kulcsokkal... Nincs hová sietnünk, nem ái'tana egy kis időt nyerni... Az ügyeletes komótosan kiballag a ház küszöbére, megáll és átkiabál az udvaron. Ügyeletes: - Ki az? Hang: - Jóbarát. Nyisd ki, sietünk! Meghoztuk, amit ígértünk. Ügyeletes: - Hm..., sietnek... (motyogja magában) ...hát csak siessetek, én ugyan nem sietek. Tovább motyog és lassan elindul kaput nyitni. Kicsit matat a kulcsokkal, s mikor végre feltárul a kapu, két élelmiszerrel megrakott szekér gördül be az udvarra. Az ügyeletes még a száját is eltátja a csodálkozástól és az örömtől. De a szekerek gyorsan elhajtanak mellette és a főépület felé tartanak. Még oda sem érnek a bejárathoz, mikor kijön elébük Dato. Azonnal felismeri Givi segédjét. Üdvözli, majd megkérdezi: Dato: - Honnan ez a rengeteg földi jó? Vazsa: - Givitől (válaszolja Vazsa kedvetlenül.) Dato: - Ez Givire vall, százszorosán adja vissza, amit elvitt. (mondja, magában pedig ezt gondolja) - Hallom a hangjából, mennyire sajnálja tőlünk... A házból előjön az egész személyzet, és néhány beteg is odalép a szekerekhez (többek között a „Vaskos” és a „Ványadt” is). Dato utasítást ad a szekerek kirakodására, ő pedig tovább beszélget Givi helyettesével. Dato: - Honnan sikerült ennyi mindent szerezniük? morfondíroz Dato, akit egyszerre kínnal és örömmel tölt el az ajándék. Tökéletesen világos számára, hogy valaki mástól vették el, és emiatt nem szívesen fogadja el. A betegeknek viszont szinte nincs mit enniük, és Givi különben sem az a fosztogatás fajta. Lehet, hogy ezért nem jött ő maga, hanem inkább a helyettesét küldte? Vazsa: - Ma reggel véletlenül fosztogatók hordájára bukkantunk. Először azt hittük, hogy összeesküvők, mert tüzet nyitottak ránk. Mi persze viszonoztuk. Kitört a harc. Nem tartott sokáig. Givivel ennél a szekérnél álltunk, 1046
