Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Oliver Friggieri: Asszony a nyitott ablaknál
„Ez a te filozófiád” — mondta szemrehányóan biggyesztve ajkait. „Olcsó filozófia.” „Hagyd az olcsóságot...” „Olcsó filozófia - próbáld meg eladni és meglátod” — cáfolta meg. ,Hálátlan” - kiáltotta Anton, büszkeségében sértetten. Azután a nap után nem látta többé. Ez az emlék büszkévé és bosszússá tette Annát, megnyugtatta és felkavarta. Odasétált a félig nyitott ablakhoz és durván bevágta. A sarokban lévő' virágai megrebbentek - a virágai, akikkel pedig még beszélgetni is szokott. „Nőjj! nőjj nagyra és sose öregedj meg. Én túl hamar megöregedtem.” Odament az íróasztalához és lapozgatni kezdett. Egy Ruben versre akadt, amit még most is szeretett. Remegő hangon olvasta fel, félve, hogy rosszul olvassa vagy eltéveszti. Mintha Ruben maga is ott ülne a karosszékben és figyelné, készen arra, hogy kijavítsa „Talán szőnyeg lennék, amin jársz, valahányszor sétálsz mezítláb tavak lánya, letaposva bársonyát, s én fölismerve talpad finom vonalát, őrizném örökre lábujjaid nyomatát.” Lebiggyesztette ajkát és becsukta a könyvet. Szombat este történt. Az utca üres volt. Ruben melankolikus hangulatban volt. Anna nézte a szemét, hogy felkeltse érdeklődését, és hogy prédikálhasson neki. ,A te hangulataid nem vezetnek téged sehová. Amióta létezünk, létezünk, és örülnünk kell a reggeli napnak és este a holdnak” — mondta Anna majdnem parancsolóan. „Nem értelek” - válaszolta a férfi. „Értem a napot és a holdat, de téged nem értelek. A kifejezésed olyan, mint egy iskolai matematikai példa, amelyik mindig hibásan jön ki, bármilyen sokat is dolgozom a megoldáson.” Ahogy a többiek, Ruben is eltűnt és sose bukkant fel többé. Most valaki másról írja a verseit. Anna a tükörhöz ment és az arcát bámulta, az meg viszont. Nézték egymást. „Te mindannyiunkat vered” - mondta határozatlanul. ,Nekik szükségük volt rád, de neked nincs szükséged senkire. Mennyit szenvedtél asszony, hogy eljuss oda, hogy minden és mindenki fölösleges lehessen számodra! Túlcsordult a poharam” — mondta keserű mosollyal. Az óra elütötte az éjfélt, álmos csend volt. „Nézd, te milyen más vagy!” - folytatta a társalgást az arccal a tükörben. „Te ébren vagy éjjel, amikor mások alszanak. Ki érthetne meg téged? Neked a nap akkor jön föl, mikor sötét van, és akkor nyugszik le, mikor megvirrad. Neked nyár van, mikor másnak tél, mikor másnak nyár, neked tél. A te világod egészen más. Megvan a maga törvénye, amit senki nem ismer csak te. És más világban élsz, más mindennapokkal. Bolond voltál Ruben, amikor azt hitted, hogy megérthetsz.” Hirtelen megállt, és megváltozott a hangulata. ,Milyen szörnyű ez a ma éjjel! Szombat éjjel, a barátok ideje. Már ahogy régebben éltem. Hallgatva ezt a csöndet, valakit magam mellett akarok tudni. Akit hívhatok telefonon, és akire várhatok. Éppen úgy, mint amikor idejöttem. Akkor voltak emberek körülöttem. Most minden egyszerre újnak és réginek látszik. Szörnyű!” 1008
