Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Oliver Friggieri: Asszony a nyitott ablaknál
OLIVER FRIGGIERI Asszony a nyitott ablaknál Az utca csendes volt, azon a napon. Az emberek eltűntek, vagy korábban tértek haza, mint ahogy szoktak, vagy csak elbujdokoltak, hogy láthassák, milyen is az utca nélkülük. Anna bekapcsolta a rádiót és teljesen felhangosította. A kiáradó muzsika betöltötte a szobát, visszaveró'dött a falakról, egyenesen bele a szívébe. Hátradobta magát a karosszékben, körbenézett, mintha keresne valamit. „Szomjas vagyok” - motyogta és kiment, hogy teát készítsen. Aztán találomra leemelt egy könyvet a polcról, kinyitotta, és ahol kinyílt, olvasni kezdte. Még egy perc se telt el, máris becsukta és visszadobta a polcra. Kiment a szobából, és azokat a képeket bámulta, amelyek a falon lógtak, kissé ferdén. Úgy érezte, mintha most látná őket először. Minden kép egy történet volt; minden alakja egy távoli emlékezet alakja, akiket szeretett. Lekapcsolta a nagyvillanyt és felkapcsolta az olvasólámpát a feje fölött. A halovány fényben minden másnak látszott. Olyan volt minden, mint emlékezete, amely haloványan derengett, de sosem hagyta el. Kezeivel vezényelt, mint egy karmester, mozdulatai betöltötték egész testét, vérében érezte, betöltötte őt és átitatta, aztán pedig azt érezte, hogy mozdulatai elhagyják, mint a lélegzet, ami megy a saját útján. Hii’telen kikapcsolta a rádiót, felemelte a telefonkönyvet és tárcsázni kezdte az első számot, amit meglátott. Hagyta, hogy csöngjön egy ideig, de aztán megijedt, hogy valaki mégis válaszol, és visszatette a kagylót. „Senki sincs ott, senki sincs ott”, viccelődött magában. Felemelte a telefont újra és tárcsázott egy képzeletbeli végtelen számot, amit kitalált, ahol senki sem él, és ahonnan senki sem válaszol. „Anna vagyok” - mondta. „Szeretnék beszélni egy magas, ragyogó szemű, önbizalommal teli férfivel. Egyszer együtt utaztunk a buszon, a faluból a városba menet. Aztán soha többé nem láttam.” Egy pillanatra elhallgatott, várt. „En vagyok az, akit keresel” - válaszolta mély férfihangon. „Szia, ilyen hosszú idő után” - folytatta. „Ki van ott?” - szakította félbe önmagát férfihangon. „Anna vagyok, az a hosszú hajú asszony, hosszú színes ruhában. Az asz- szony, aki keveset beszél, vagy túl sokat, attól függően, milyen a hangulata. Emlékszel még rám? ” .Emlékszem, jól emlékszem!” „Hogy emlékezhetsz rám annyi év után?” - kérdezte. ,Ebnes más Anna, csak te!” 1006
