Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11-12. szám - Alföldy Jenő: Ikonvers: eretnekség és felmagasztalás

Velencében őrzött Szent György-ikonja kétségtelenül más, mint a novgorodi festő versben megírt, száz évvel korábbi szentje, de a száz évvel későbbi, XVII. századi bolgár ikonfestészet Szent György-alakjai többnyire még tapodtat sem haladnak előbbre az emberábrázolásban, inkább megrögzötten ragaszkodnak a középkori kánonhoz. Holott időközben az érett reneszánsz mestere, Raffaello a XVI. század elején fokozhatatlanul „életszerű”, kora-újkori lovagi tornára felpáncélozott Szent Györgyöt alkotott - mondhatni, a divat szerint. Az olyan korszakváltásokról nem is beszélve, mint a XVII. századi oroszországi egyházi reform, amely Nyikon pátriárka hatására következett be, s amely a művészetszemléletre is kihatott.

Mi az, ami Csanádi számára különösen érdekes lehet egy ikonban? Mi az, ami a műtárgyról és művészettörténeti holdudvaráról átsugárzik a versre? Fontos lehetett neki az ikon, mint a közösség erkölcsi normáit szolgáló művészi alkotás. De azért is fontos, mert a reformáció előtti korban keletkezett vallásos tárgyú művészetet a rigorózus kálvinista szemlélet is nagyobb türelemmel kezeli, mint a reformáció utánit. A nálunk többnyire átokszóként hangzó konzervativitásának is szerepe lehet e vonzalomban. Az ikon - mutatis mutandis — olyasféle variánsokban fennmaradó hagyomány, mint a népköltészet dalai és balladái. S az ikon azt a hagyománytiszteletet és formafegyelmet hordozza, melyet Csanádi nemcsak vállalt, hanem igen magasan, a lehető legmagasabb fokon teljesített is.

Vonzódását az ikonhoz azonban leginkább személyes okokban kereshetjük. Csanádit a második világháború végén a történelem goromba szele sodorta Ukrajnába, ahol évekig alig lehetett része más képzőművészeti élményben, mint amelyet a hadifogolytáborhoz közeli települések templomai és a bennük található képek, az ikonok nyújtottak. Nem véletlen tehát, hogy ezek a középkori hagyományokat őrző — és európai szemmel nézve anakronisztikusnak ható - művek közel férkőztek hozzá. Az ikonfestészetről Ukrajnában szerzett ismereteit kiterjesztette a műfaj hatalmas területet felölelő tartományaira. Az ukrán ikonfestészet különösen kedvelt témája volt Szent György lovag. Csanádi mégsem ukrán, hanem orosz modellt választott verséhez: az absztrakt elemekben gazdag, légiesen kecses, szinte túlvilágian finom, arisztokratikus ízléssel megformált Szent György-alakot. A kép, mely a költőt versírásra indította, a legismertebb orosz ikonok közé tartozik. Erre a cím határozott névelője utal: „A” novgorodi Szent György-ikon csak egy valamelyik ikon lehet. ANovgorodban létesült festőiskola művéről, a szentpétervári Orosz Múzeumban őrzött, XV. századi Szent György és a sárkány című képről van szó. Színes reprodukciója megtalálható pl. az Officina ’96 Kiadónál 1998-ban megjelent könyvben (Olga Popova-Jengelina Szmirnova-Paola Cortesi: Az ikon); az 1990-ben meghalt költő természetesen korábbi kiadványokban találkozhatott vele. Az orosz lovagkor arisztokratikus ízlése sugárzik az egyházi festészet e remekéről, mely a tatároktól szorongatott Oroszország honvédő harcainak pátoszát érezteti.

Több oka is lehet annak, hogy Csanádit megragadta ez a mű. Első helyen a hősiességet említeném: az erkölcsi példát, mely a mindenkori gonosz és ártó szellem, mindenekfőlött a zsarnokság legyőzésére buzdít. A másik az ikonfestészet viszonylagos „provincialitása”. Ennek értelmezése és helyretétele a költő személyes művészi érdekében áll. A „provinciális” minősítés — a „kismesteri”

985