Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Írottkő Stúdió
XIV ÍROTTKŐ STÚDIÓ Hazatérés Idős nénike vonszolja maga után hatalmas bőröndjét. Megtorpan, idegesen pillant órájára majd újra beleveti magát a tömegbe. Kifulladva ér a buszállomásra.- Mikor indul ... felé a busz? - fordul tanácsért egy fiúhoz. - Tudja, írt a fiam... Vár engem.. Végre újra együtt lehetünk - meséli a körülötte állóknak. Senki sem figyel rá. Egészen addig amíg megérkezik a busz. Már éppen szállna föl, amikor megragadja a karját valaki.- Margit néni! Már mindenhol kerestük! Felforgattuk az egész otthont. Hová indult? A néni egész testében megremeg.- Haza akarok menni...! A fiamhoz..., azt írta, vár rám... - nyögi. - Ugye elmehetek? - né: könyörgőn gondozójára.- De hisz a fia három éve Bécsben él... - mondja az ápolónő, majd ijedten elhallgat.- Bécsben? - sápad el az idős hölgy. - Az nem az én otthonom... - sóhajtja, s a tekintete távolba mered. Még csak utána sem néz az induló busznak. A fiát temeti. Vékony testét rázza sírás. — — * — — Töretlen hittel A copfos kislány szinte hétrét görnyed a hatalmas iskolatáska súlya alatt.- Anya! Olyan nehéz... - panaszkodik a mellette álló fiatal nőnek, de az ahelyett, hogy könnyítene kislánya terhein, jókora pofonnal inti fegyelemre az apróságot.- Ne nyafogj! Mindjárt itt a busz... Felszál- lunk, s majd ott leteheted. A kislány szája sírásra görbül, de látva édesanyja felé villanó tekintetét, inkább visszafojtja könnyeit.- Na... Mi lesz már?! Ugorj! - mordul rá a nő, amikor a busz megáll. A kicsi hősiesen küzd a lépcsővel, de nem képes egyedül felszállni: anyja durván felrántja maga után. Leülnek.- Képzeld anya. A tanár néni szerint én rajzolok a legügyesebben. De az anyja nem válaszol, közönyösen bámul ki az ablakon. A kislány újabb történetül kezd:- ... sajnos véletlenül leejtettem a vázát... - folytatja, de nem tudja befejezni a mondatot mert az anyja mérgesen beleragad a hajába, hiába visít - kíméletlenül húzni kezdi a copf jait.- Veled mindig csak a baj van! Majd otthoi számolunk...- De az nem tört el... - fejezi be a kisláng s potyognak a könnyei. A következő megállónál leszállnak. Köve tem őket a tekintetemmel. Az anya megy elől a kislány mögötte szaladva próbálja felvenn vele a tempót. S közben énekel. Ártatlan gyer meki hangja sokáig lebeg a levegőben, bizo nyitva: nem tud haragudni a kissé durva, hir télén haragú édesanyjára. De vajon meddig lesz képes vakon, fenn tartások nélkül bízni benne?
