Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Pasztercsák Ágnes: A hasonmás

a boszorkányfürösztés jelentőségével, a boszorkányjegyek jelentésével, a Szent Iván éjszakájához fűződő népi hiedelmekkel, s ezek egy részének jelentését fel is fedi olvasója számára, annak háttértudását bővítendő. Ezzel kapcsolatban jól megszerkesztettnek mondható, hogy Aalo átlényegülése Szent Iván éjszakáján történik, hiszen akkor a népi hiedelem szerint sok csodás és mágikus esemény megtörténhet - mint ahogy ezt az elbeszélő részletesen kifejti -, így az Aalóval történtek is hihetővé válnak.

Az elbeszélő hitelesítő eljárásának legkonkrétabb formája az eseményekhez fűződő kommentárként jelenik meg, mint például a metamorfózis esetében:

(„Aíert ilyen hatalmat adott az Úr a Démonnak, jeget, tavaszi fagyot s szélvihart idézhet elő, megmérgezheti a leget és a vizet, és farkassá változtathatja az embereket.)”™

A történetnek ez a kulcsmotívuma, így ezt próbálja az elbeszélő leginkább igazolni, még ha ez a típusú igazolás konkrétságában elég primitívnek látszik is. Megállapítható ezzel kapcsolatban, hogy a történet főbb mozzanatai minden esetben jól előkészítettek, megindokoltak, nehogy a történet egésze logikailag kifogásolható legyen, s ilyenformán veszítsen hitelességéből.

Megfigyelhető, hogy a regény hátterében álló háttérszövegekre többféleképpen is történik utalás. Részben az idézett dokumentumszerű történetek, másrészt az események teológiai megközelítése, valamint a néprajzi anyag folyamatos jelenléte alapozza, illetve alkotja meg a történet szövetét. Megjegyzendő, hogy az események teológiai megközelítéséhez nem csupán a bibliai párhuzamok tartoznak, hanem az elbeszélőnek az elmondottakhoz közelítő attitűdje is, mely minden esetben feltételezi egy, a keresztény erkölcsi alapokon nyugvó értékrendszer jelenlétét. Ezt támasztja alá, hogy az elbeszélő fiktív közönségét a keresztény testvéreim!”*1 megszólítással illeti, kijelölve ezzel az eseményekhez való közelítés irányát. Ezt a viszonyulást hivatottak alátámasztani a bibliai párhuzamokon túl az általa említett latin idézetek, melyek közül kettőt (Homo homini lupus - Ember embernek farkasa, Quis novit Dae- monis astus? -Ki ismeri a Démon fortélyát?) a szövegben központi helyre tesz, így kapcsolja a történet egészéhez, ezzel is alkalmazkodva a kor elvárásaihoz. Az elbeszélő tehát folyamatosan próbál ezen értékrendszernek megfelelni, ám ez a szöveg egészét tekintve mégis sikertelennek mondható, hiszen a lány tetteinek örökös mentegetése során folyamatosan túllép ezen értékrendszer határain, s így lelepleződik.

A narrátor maga nem vesz részt a történetben, de az elbeszélés folyamatában végig érezhető a jelenléte. Legkevésbé természetszerűleg a miliő bemutatásakor mutatkozik meg, ám annál inkább jelenlévő a szereplők identifikációjában, gondolataik tolmácsolásában, Aalo élete egy bizonyos szakaszának időbeli összefoglalójában:

,A Suuremoisában rendezett farkasvadászat óta Aalo, Priidik erdész hitestársa a láp után sóvárgott, a farkasok közé vágyott, el az emberektől, el a keresztény egyház kötelékéből, amelyhez a szent szentség és más szakramentumok fűzték.”™

Felfedi magát az eseményekhez fűzött kommentárjában is:

JEme rengeteg vadjai, amelyek magától a Sátántól származnak (az archi- lupus azaz a vezérfarkas nem maga a sátán-e vajon?), és amelyek a boszorká886