Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Pasztercsák Ágnes: A hasonmás
PASZTERCSÁK ÁGNES A hasonmás AZ EGYÉN KITELJESEDÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AINO KALLAS PRÓZÁJÁBAN Bevezetés A századforduló finn irodalmának egyik legfontosabb kérdése az egyén szerepének tisztázása volt a megváltozott gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális helyzetben, amikor a tudomány és a technika ugrásszerű fejlődése a vallásos világkép, illetve a világról eddig kialakult képzetek megkérdőjelezését hozta magával. Az egyénnek már nem állt rendelkezésére e megváltozott világban adekvát, kész identitáskép, amit elsajátíthat. Ennek hiányában saját magának kellett kialakítania azt, vagyis rákényszerült, hogy alapos önvizsgálat segítségével folyamatosan építse saját identitását. Ez a folyamat az irodalomban az adekvát én keresésének, illetve az ettől az éntől való elidegenedés élményének adott helyet. Ezzel párhuzamosan a finn irodalom hőstípusává az aktív, teremtő és független egyén vált, aki minden körülmények között igyekszik megvalósítani önmagát.1 Ez természetesen nem volt kivitelezhető a hagyományos társadalmi normák, illetve a keresztény erkölcs megmerevedett szabályainak megsértése nélkül. Megfigyelhető, hogy az élet különböző területei elkülönültek egymástól, így az egyén nyilvános, magán, illetve intim szférája sokszor ellentétes viszonyba került egymással. A századforduló identitáskeresésének, a hagyományos értékek megkérdő- jeleződésének problematikája jól látható a nők társadalmi, illetve az irodalomban betöltött szerepének átalakulásában. Ez a változás egyrészt a nőírók (Minna Canth, Maila Talvio, Maria Jotuni, Aino Kallas stb.), másrészt a férfi írók egyes műveiben (Juhani Aho: Papin tytär - A pap lánya, Papin rouva - A tiszteletesné asszony, Teuvo Pakkala: Pieni elämäntarina - Kis élettörténet, Arvid Järnefelt: Helena, Volter Kilpi: Bathseba, Eino Leino: Jaana Rönty stb.) a nőalakok számának növekedését jelentette az 1880-as évek realista hagyományához képest. A központi figuraként megrajzolt nőalakok népszerűsödését elősegítette, hogy a modern, megváltozott világ visszásságait az írók előszeretettel ábrázolták egyén és közösség szembenállásaként, amit sok esetben valamilyen intim viszony keretében képzeltek el. így a személyes élettér, ami hagyományosan az otthon, ezen belül a nő terepeként határozódik meg, egyre hangsúlyosabb szerepet kapott az egyén identitásának felépítésében. Ezzel párhuzamosan a kulturális, társadalmi életben a nők fokozatosan nagyobb nyilvánossághoz jutottak, a társadalmi egyenlőséggel, iskoláztatással, munkahelyekkel, szavazati joggal kapcsolatos követeléseik megingatták a társadalomban addig elfogadott férfi előjogok érvényességét. Az irodalomban mindez 876