Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Fábián László: Építészet ma

minden apa, minden szülő a saját nemzetiségéhez. Nekem abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy rengeteg apám volt, több nemzetiségből adódtak. Köztük több magyar apám is volt. Elnézésüket kérem, amiért nem tudom, hogyan kell pontosan kiejteni apáim nevét: Moholy-Nagy László arra tanított, hogy a művészetet kalandnak tekintsem. A művészetet olyan egységnek tekintsem, amely nem ismer határokat. Olyannak, amely a kockázatos, veszélyes kalandok közül is a legmagával-ragadóbb. Az ő munkásságának, amelyet a vizuális nevelés területén fejtett ki - Németországban illetve az Egyesült Államokban -, lett egy mexikói gyermeke, akár képzelte, akár nem. Victor Vasarely a másik nagyság, akit megemlítek. 1967-68-ban Párizsban éltem. Akkoriban Vasarely egy nagyon széles mozgalom élén állt, a kinetikus művészet mozgalmának élén. Ez éppen a városi építészet, a városi szobrászat esszenciáját kutatta. Azt, amit egyébként a városi építészek, szobrászok túlságosan gyakran elfelejtenek. Az, aki a városi építészetet, szobrászatot nézőként befogadja, állandó mozgásban van. Ezzel szemben mi, építészek többnyire statikus építményeket alkotunk. Szemben másokkal, akik statikus nézőkhöz fordultak művészetükkel, valóban vagy virtuálisan mozgó hatásokat hoztak létre, illetve arra kényszerítették a nézőt, hogy ő maga mozogjon. Vasarely és társai olyan tanulságokat hagytak örökül számunkra, amelyeket az építészetnek föl kell karolnia, és tovább kell vinnie.

Befejezésül engedjék meg, hogy a sokféleséget, a diverzitást dicsérjem.

A globalizáció olyan jelenség, amely nem a kultúra világának kedvez. A pénz, a tőke, a technika globalizálódnak, az emberek azonban nem. A sokféleség az emberiségnek és a világnak a legnagyobb értéke. Ha a diverzitást elveszítjük, szörnyen elszegényedünk. Magyarországnak azzal kell gazdagítania a világot, hogy Magyarország, Mexikónak azzal, hogy Mexikó. Azt hiszem, ebben a mozgalomban valamennyien benne vagyunk, akik ma este ebben a teremben itt vagyunk, és engedjék meg, hogy valamennyiüknek megköszönjem ezt a jelenlétet.

Uj filozófiát, új szimbólumokat!

Beszélgetés Kévés György építésszel- Olyan kiállítást látunk ezúttal a Kévés Stúdió Galériában, amelyik mindenféleképpen kuriózum. Egyfelől az, mivel ezt a világot, Mexikót, mi nem nagyon ismerjük. Másfelől, ennek a világnak a művészetéről is elég keveset tudunk; mintha ismereteink a nagy muralistákkal le is zárultak volna Mexikó művészetéről. Most egyszerre szembetalálkozunk egy igen jelentős építészettel, amelyet ugyan a 70-es években Udo Kultermann megjósolt, de mi már feledtük ezt a jóslatot. Hogyan emlékszel vissza te a 70-es évekre, mit láttál akkor Gon- zálezban?- Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a könyvben szereplő negyvenhat művészből én akkor keveset ismertem. Ä világ összes tájairól összeválogatott társaság igazából ismeretlen volt előttem. Kiváltképpen nem azokat az építészeket, akik távolabb tevékenykedtek Magyarországtól: Mexikót, Dél-Áme87