Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 9. szám - Sághy Miklós: A metafora szerepe a nyelvészetben
Searle további példákat is felsorol elgondolása alátámasztására, melyet végül úgy összegez, hogy a beszélő a létrehozott mondatot mindig egy feltételezéshalmaz kontextusában alkotja meg.29 Searle konklúziója arra mutat rá, hogy nemcsak a metafora, hanem már a szó szerinti szintjén is számolni kell olyan tényezőkkel, melyek ellene dolgozhatnak az egyértelműsítés szándékának. Kísértetiesen hasonló ez az elképzelés ahhoz, amit Di Pietro A metafora szerepe a nyelvészetben című munkájában így fogalmaz meg: „a magunknak kialakított hitrendszertől függ az, amit szó szerinti jelentésnek ítélünk”.30 Röviden összefoglalva talán ekképpen hangozhatna a probléma lényege: a jelentésnek az a viszonylagossága, melyet a költői (egyszeri) metafora nyíltan képvisel, a szó szerinti jelentésekben is burkoltan jelen van. Természetesen a magyarázó szabályokra törekvő szemantika eltekint a jelentések bizonytalanná tevő jellemvonásaitól, máskülönben nem tudna eleget tenni az egyértelműség és egyszerűség kritériumainak. Milyen lehetőségei maradnak akkor a metaforák vizsgálatára a szemantikának, vagy általánosabban megfogalmazva a nyelvelméletnek? Rumelhart véleménye szerint a következő négy módon viszonyulhatnak a szemantika elméletírói a metafora jelenségéhez: a) visszautasíthatják a szemantika tradicionális programját, és új elméleti keretben értelmezhetik mind a szó szerinti, mind pedig a figurális jelentést; b) megmaradhatnak a szemantika tradicionális programjánál, miközben a figurális jelentést olyan nyelvi képződménynek tekintik, melyről egy másik elméletnek, tudományágnak kell számot adnia; c) a legtöbb esetre alkalmazva helyesnek tarthatják a tradicionális szemantikát, mondván, hogy bizonyos nyelvi jelenségek (pl. metaforák) azonban további feldolgozási eljárást igényelnek; d) elkezdhetik módosítani, finomítani a tradicionális szemantikát abban a reményben, hogy végül sikerül olyan szabályrendszereket létrehozni, melyek a metaforát is magya 31 Látható, hogy a b) esetben a szemantika lemond a metafora vizsgálatáról, a d) alternatíva sikerét pedig a „társadalom egy tenger” példa kapcsán fentebb már vázolt nehézségek teszik erősen kérdőjelessé.32 Az elsőt, vagyis az a)-val jelölt lehetőséget támogatja Rumelhart, aki figyelmen kívül hagyja a tradicionális szemantikák elméleti előfeltevéseit, és lényegében nyelvelméleten kívüli jelentéselméletet hoz létre. Talán nem véletlen, hogy ezzel a módszerrel a szó szerinti/nem szó szerinti markáns szemantikai megkülönböztetéstől a metafora ún. romantikus felfogásáig jut el, vagyis úgy véli Rumelhart, a szó szerinti és metaforikus nyelvi kifejezés közt nem húzható éles határvonal, hiszen mind a kettőnek a feldolgozásához ugyanazokat a mechanizmusokat alkalmazzuk.33 Összegezve: a b) és d) megközelítésmódok nem szolgálnak magyarázattal a metaforák működésmódjával kapcsolatban, illetve az a) alternatíva a nyelvelméleti alapvetéseket nélkülözi, így az sem tekinthető valódi nyelvészeti megoldásnak. Mi a helyzet azonban a c) lehetőséggel? Ebbe a csoportba azok az elméletek tartoznak, melyek feltételezik, hogy a megértés első szintjén a szó szerinti jelentéseket állapítjuk meg, aztán pedig ha azt tapasztaljuk, hogy a kifejezés megsérti a társalgás szabályait (pl. a Grice-i relevancia elvét), akkor második lépésben kikövetkeztetjük az ún. közvetett (indirekt) vagy „rejtett” jelentést. Amegértés első fázisához tartozó nyelvi jelentéseket a szemantika kutatja, míg a másodikat a pragmatika, vagyis 783
