Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 9. szám - Merényi Krisztián: Egypercesek
inkább begörbítve, tiszteletteljesen meghajolt. Szeme ilyenkor felcsillant, mint az ajándékcsomagot bontó gyermeké. Midőn egy homokfutó sem döcögött felé, ő akkor is türelmesen várakozott. Árnyékolt arca a dolgos évek súlya alatt úgy megrepedezett, mint a mellette düledezó' öreg körtefa kérge. Az anyóka megérte a kilencvenharmadik goromba telet, már nem látta senki odakint. Legfeljebb az árgus szemű járókelők vehették észre a fűtetlen szobában, arccal a jégvirágos ablakra tapadó mozdulatlan özvegyet. Üveges tekintete a semmibe meredt... Ősz hajáról apró jégcsapok lógtak... Neki már úgyis mindegy tyúkocska A második emeleten lakó Józsikának tériszonyban gazdag gyermekkora volt, nem ő akarta így, csak mindig kéznél volt, mint például akkor is, amikor a házban portyázó kölyökbanda legmegtermettebb tagja lábánál fogva, fejjel lefelé lógatta ki az erkélyről. A kalimpáló gyermek láttán a harmadik szint körfolyosóját söprögető fonnyatag házi boszorka, Juhász néni, így kezdett rikácsolni:- Te piszkos csavargó, azonnal engedd el azt a szerencsétlen gyereket! Hála a Magasságosnak, a debella kölyök, Józsika nagy-nagy örömére most sem engedelmeskedett a felnőtt parancsnak. Józsika már a speciális iskola legfelsőbb osztályát járta, amikor valami furcsa hang hallatán kikukucskált a szomszéd erkélyét bámuló járókelőkre. Egy tyúk himbálódzott az első és a második szint között. A lábára kötözött spárgán fejjel lefelé lógott. Még a forgalmas utca középhangosságát is túlszárnyalta a riadt rikácsolás. A szárnyait verdeső jérce sorozatosan nekivágódott az omladozó oldalfalnak. Az emberek egy csapásra megsokasodtak a szokatlan esemény láttán. Minden bizonnyal a szomszéd nosztalgikus falusi hangulatra ébredhetett. Gondolta, jó hazai módjára, kiadós levest készít fővárosi bérlakásában, megidézve a gyermekemlékek hangulatát. Azzal viszont nem számolt, hogy a tik bizony kiférhet a korlátrésen. A hangosan kodácsoló propellermadár maga sem tudta, merre és hányat pördült, amikor a kíváncsi Józsika végre kimerészkedett az erkélyre. A sajnálkozó emberek arra kérték a fiút, ha már úgyis ott van, lépjen át a korláton, és húzza vissza a félholt tyúkot, de Józsika legyintve ennyit mondott:- Miért is tenném, hisz ha nem most, akkor majd este végzi be a borotvaéles késtől. Ám a sokaság addig rimánkodott, amíg a meglágyult szívű fiú végre elindult. Felállt az erkélyperemre, és a tíz méteres mélység felett egy óriáslépéssel átkapaszkodott a szomszéd balkonjára, ahonnan felvonszolta a szárnyast. A falhoz húzódó, pihegő tyúk apró, értetlen szemeit a tapsoló tömegre meresztette. így menekítette át Józsika a délelőtti halálból az esti halálba a „neki már úgyis mindegy tyúkocskát”. 759
