Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 9. szám - Bodor Béla: Városablak (Egy szenvedély tere)

- Kiszárítom — mondta tétován Vízgerinc. Végighúzta a kezét az ázott végen, és a lemorzsolódott foszlányokat szétdörzsölte az ujjai között. - Van egy tervem, de félek, hogy kioltom magamban, ha most így teoretikusan megfogalmazom.- Nem venném a lelkemre - rázta a fejét Rajthalf. - Meggyőztél. Lemondok róla. Bár nem is tudom, hogy a tulajdonom volt-e egyáltalán.- Legfeljebb a személyi tulajdonod. — Makariosz meggyújtotta a szivarját. - De a föld kincsei különben is az államot illetik.- Állam! Kéred ezt a... - Rajthalf ordítása elhalt Makariosz tenyere alatt. Társalgási modorban folytatta: - Látod, nem kéri. Tehát... Tessék... — Felkapta a gurigát, és Vízgerinc karjába ejtette, aki összecsuklott volna alatta, ha nincs mögötte a pad. Remélni sem lehetett, hogy valaha feláll vele.- Köszönöm - pillantott fel rájuk. - Majd nézzetek be egy-két nap múlva. Meg fogjátok érteni.- Áldás, békesség — tette szívére a kezét Rajthalf. Makariosz spirált rajzolt a levegőbe a szivar parazsával. - Most teoretikusan és praktikusan egyaránt magadra hagyunk. Am ha terved valóra vált, késedelem nélkül felkeresünk.

Vízgerinc a pádhoz szögezve bámulta a két hátat, egy raglánt és egy bőrkabátot, ahogy lassanként beleolvadtak a sötétségbe.

Emlékszel? - kérdezi majd, huszonöt évvel később Rajthalf, amikor Vízgerinc temetése után állnak a parkolóban, slusszkulccsal a kezükben. Makariosz rezignál tan bólint:- Sohasem tudtam meg, hogy mihez kezdett azzal a matricatekerccsel. Az az igazság, hogy nem kerestem többet, nem is tudtam, hol lakik. Sikerült kijutnom Oxfordba, persze illegálisan, és kint is ragadtam. Úgy hallottam, híres költő lett errefelé.- Ja - bólogat majd Rajthalf. - Egy rakás könyve van, díjakat kapott. Iszonyúan komolyan vette magát. Meg mások is őt. És jókat írt. Tényleg. Tök jókat.- De mi lett a matricákkal? El tudta vinni egyáltalán?- El. Akkor változott meg nála minden. Az egész. Tényleg nem tudsz róla?- Nem. Teljesen kiestem a dolgokból, ott az Isten háta mögött, Oxfordban.-Ja. Elszigetelődtél. Szóval a srácnak elég furcsa albérlete volt. Használaton kívüli fürdőszoba. Víztelenítve. Kád, csap, vécé, minden a helyén, és száraz. Csont. A falak csempézve, mennyezetig. Körbe.

Makariosz kivesz a tárcájából egy nikotinpótló rágógumit.- Deprimáló helynek hangzik, de Vízgerinc gondolkodásmódjának ismeretében nem stílustalan.- Na, hazavitte ezeket a tapadó szarokat, és attól kezdve azokra írta a verseit. Ákkora verseket, amik ráférnek. Pont. Akkorákat írt. Megtanult pont akkorákat gondolni. Kábé olyan hosszút, mint egy szonett. Csak szélesebbet. Ugyanolyan széleset, mint amilyen hosszút. És kiragasztotta. Minden verset ráragasztott egy csempére. Le is másolta persze, és elküldte lapoknak, azok meg visszaküldték. Később, amikor már nem figyeltek annyira, akkor kezdtek megjelenni, és tényleg felkapták az utolsó években.- Ebben a beállításban - mondja majd Makariosz -, ne tekints fontos750