Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 9. szám - Bodor Béla: Városablak (Egy szenvedély tere)

ta. A kanál lassan, lebegve, mint a lehulló falevél, eltűnt a széles szájú csésze mélyén.- Innen is ki vagyunk utálva - állapította meg Makariosz, és a felszol- gálónó't követte a tekintetével, aki a tálcáján óriási adag somlói galuskákkal a színpadszerűen kiemelkedő hátsó traktus lépcsőin egyensúlyozott.

A sarkon találkoztak újra. Makariosz fizetett, és Rajthalf előtt igyekezett átlavírozni a rengeteg habszivacspárnás piros műanyag szék között. Vízgerinc ismert egy hátsó kijáratot a vécé mögötti folyosón keresztül, egyedül nem keltett feltűnést. Makariosz felmutatta az igazolványát az asztaltól asztalig nyomuló rendőröknek, az egyik érte nyúlt, belelapozott, és visszaadta. Rajthalf- nak intett, hogy mehet.- Lanyhul az éberség - jegyezte meg Makariosz, amikor Vízgerinc sápadtan kilépett a fal takarásából, és csatlakozott hozzájuk.- Könnyen pofázik, akinek a személyijébe az van beírva, hogy egyetemi hallgató - mondta rekedten Vízgerinc, és a magasba nézett. A túloldalon, a ritkásan és halványan égő utcai lámpák derengésében valósággal sziporkázott egy neon kisgyerek, a kezében szakadatlanul ürülő tejespohárral.- Annyira könnyen azért nem - jegyezte meg Rajthalf. Vízgerinc azonban megtorpant. A falhoz állított kukának döntve megtermett papírtekercs ázott a latyakban. Makariosz megtapintotta. A külső oldala viaszosnak tűnt, olyasmi lehetett, mint a műanyag tapéta. De ahogy a sarkánál kihajtotta, a belső oldala fehéren virított.- Valami vastag papír - vélekedett. Rajthalf mellé guggolt, és megpiszkálta a sarkát. Aztán óvatosan alányúlt a körmével, megcsippentette és meghúzta. Egy szabályos, négyzet alakú darab maradt a kezében. Óvatosan a kuka tetejére fektette és megdörzsölte. A papír levakarhatatlanul a fémhez ragadt.- Ez ilyen micsoda. Na. Matrica. Vagy vinyetta. Öntapadós. De nincs rajta semmi. Se kép...- ...se hang - poénkodott Makariosz.- Szerintem provokáció - mondta Vízgerinc, de nem volt biztos a dolgában.- Egy túrót. - Rajthalf felhajtotta a gallérját és körülnézett. - Barmok ezek. Kellett valamihez, aztán mégsem kellett. Ez így megy. El kéne vinni.- Mi a nyavalyának? - inkább mondta, mint kérdezte Makariosz.- Mit tudom én. Olyan tízszer tízes lehet. Például üzenni lehet rajta.- Aztán vakarhatod naphosszat. - Makariosz megfogta azt a darabot, amit a kukára ragasztottak, és megrántotta. Csak egy apró foszlány maradt a kezébe, de a ragasztós fele annak is a fémen maradt.- Figyeled? Mindenhez ragad. Ezt nem szabad itt hagyni. - Rajthalf alányúlt és a vállára lendítette, mint egy aknavető csövet. Nagyot fújva egyenesedett fel. - Kurvára nehéz.

Aztán elindultak és befordultak a sarkon. A kapualj árnyékából, mint egy darab sötétség, egy alak vált ki. Rövid tétovázás után ellenkező irányba indult el, az eszpresszó felé.

Amikor a metró aluljáró lejáratához értek, Vízgerinc váratlanul Rajthalf- hoz fordult. - Add nekem.- Minek? - Egy padra fektette, amíg kifújja magát. A tekercs egyik vége megduzzadt, mint a szivacs. Vöröses elszíneződés látszott rajta, talán penész.

749