Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 9. szám - Bodor Béla: Városablak (Egy szenvedély tere)

- Marhaság - mondta Rajthalf. Ez nem volt válasz. Kijelentette. Fakó hangon beszélt, szakadozottan, hangsúlyok nélkül.- A humor, szerintem, érted, a nedvesség, állati fontos. Bele kell találni a nyelvbe, kirakod magadnak a szavakat, forgatod, nézegeted, frankón elvagy vele, leteszed, kész. Annyi. Jó, valamennyit leírsz mindig. Hogy legyen cucc. Komolyan.- Hogy lesz komoly ez a szarakodás? - vetette közbe Makariosz, aki hol az egyik, hol a másik figurára nézett, és a kialudt szivarját piszkálta, de egye- ló're nem gyújtotta meg újra.- Éppen úgy, hogy nem komolykodsz. Nincs komolyság. Érted, játék. Rakod egymás mellé a szavakat, nincs legjobb mondat, de jó azért van, figyelj, sok jó mondat kis helyen is elfér, jó kis hely, az a vers, egy kicsi jó hely, és hagyod, hogy megszívja magát. Belemegy a humor. Fogja magát, és belemegy. Attól lesz jó. - Egy függőleges, majd egy vízszintes vonalat írt a levegődbe a kezével, hogy érthetőbb legyen.

Makariosz elővett a bőrkabátja belső zsebéből egy doboz csehszlovák gyufát, és meggyújtotta a szivarját. Elhessegette a füstöt, aztán néhány karikát küldött a szomszéd asztal irányába, és a három ujja között tartott szivar pa- razsával spirálokat írva le, az ég felé mutatott.- Világszerűen! - szögezte le, és bólintott hozzá. - Létre kell hogy jöjjön a szöveg univerzuma, akár átgondoltan, akár önszerveződéssel. A szellemi matéria belesodródik az organizációba, tágul és csomósodik, létrehozza a maga buborékjait, megindulnak a maga mozgásai. Ha ilyenkor erőszakoskodni próbálsz, nem lesz belőle semmi. De ha már szervezi magát a nyelv, akkor kézbe kell venned, és a kijelölt határai között kell tartanod, különben szétesik. Ez a felelősséged. - Bólogatott, és újabb füstkarikákat bocsátott útjukra. - Óriási felelősség.

Ezen elgondolkodtak egy darabig. Aztán Vízgerinc intett a felszolgáló nőnek.- Kérek egy másik forróvizet. Ez - mutatott rá - kihűlt.

A pincérlány mintegy alvajáróként vette el a csészét. Ekkora pofátlanság esetére nem volt kidolgozott cselekvésmintája. Vízgerinc folytatta: - Az át- dobódások, vagy ahogy egyszerre felérdesedik egy szó, vagy egy mondat, ez tulajdonképpen humor. De ilyen csak a száraz, nyáltalan nyelvvel történik meg. Amit már szakralizált a pergamenesedés, összeszáradás. Síkszerű, teljesen fehér, mint egy csempe, felragadó, tehát esetlen, és nincs mögötte más, csak a fal, a nyers hordfelület.

A felszolgáló megérkezett a forróvízzel, szó és megállás nélkül tette le az asztal sarkára. Hallgattak. Mindhárman ezt a csészét nézték, melybe Vízgerinc most sem tette bele a teafiltert, csak nézte, vagy talán megfigyelte, nála ezt többnyire nem lehet tudni. És csakugyan, van azon néznivaló, ahogy a forróvízből felszakadnak a gőzfoszlányok, nem egyenletesen, hanem mintha pöfékelne, mintha buborékokat lökne ki magából egy egészen kicsi tűzhányó, valahol nagyon mélyen, hogy már nem a gőz buborékjai, csak a hőhullám felfutó forrósága éri el a felszínt. Visszafelé jövet a felszolgálónő egy pillanatra megtorpant az asztaluk mellett, aztán könyökével súrolva Vízgerinc arcát, felemelte a csészealjról a teafiltert, belelógatta a forróvízbe, erőteljesen megkeverve a megnyomorított mokkáskanállal, és az egészet az asztal közepére tol748