Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 9. szám - Bodor Béla: Városablak (Egy szenvedély tere)

BODOR BELA

Városablak

FEJEZET EGY REGÉNYBŐL

Egy szenvedély tere

Amikor becsuktam az ajtót Bigamanó és Robber Gida mögött, eló'ször sejtelmem sem volt, hogy hogyan kellene folytatnom ezeket a történeteket. Vagy nem is az, hogy hogyan, hanem inkább kinek. Minek.

Aztán az jutott eszembe, hogy itt van Szem, akinek a segítségével olyan dolgokat is felidézhetek, amelyeket annak idején nem láthattam, egyszerűen azért, mert az eset szereplőivel csak jóval késó'bb nyílt alkalmam összeismerkedni. Sőt az is meglehet, hogy Szem azokat az epizódokat is felidézheti képzeletem, emlékezetem és a maga beláthatatlan természetű látnoksága útján járva, melyekről maguk az érintettek sem tudnak semmit, mivel történetes maguk sem azonos önmagukkal, hanem későbbi lényük időben visszafelé transzformált alakmásai jelennek meg korábbi életük helyében és helyzetében. Olyan karakterekként tehát, amilyenekkel később láttatták korábbi önmagukat... vagy valami ilyesmi. Egy próbát megért.

Óvatosan kezeim kagylóhéjába vettem Szemet, és a kettőnk zártláncú rádiókapcsolatán át megpróbáltam megértetni vele, hogy mire gondolok. Úgy tetszik, megérthette a dolog lényegét, mert az ablakból eltűnt az utca, a szemközti ház ablaksora és az utcai, kékes köd, és egy belső tér jelent meg a helyén. Szem azonban nem lebbent át ez üvegen, ahogy korábban tette, hanem a kezemben maradt. Úgy látszik, tőlem-hozzám több volt a közvetíteni valója, mint odakintről. Vagyis hát odabentről.

— Amit én csinálok, annak tökéletesen száraznak kell lennie. A sütés, a szárítás, aszalás, préselés, tehát a folyadék eltávolításának különböző módjai voltaképpen a megszentelés leggyakoribb eljárásai. Az önfeláldozás legelterjedtebb gyakorlatai mind valamifajta folyadékvesztést ritualizálnak. Ezt teszi a napon álló oszlopszent, a szerzetes, aki egész nap nem iszik, a sámán, aki növényi anyagokat használ gyors vízhajtónak, vagy az indián, aki az izzasztósátorba megy, hogy látomása támadjon. Ha tehát meg akarom szentelni a verset, a szöveget, vagyis valaminek szentelem, tökéletesen ki kell szárítanom.

Vízgerinc úgy ült az eszpresszó asztalánál, mint egy dehidrált Buddha- szobor. Egy csésze forró víz gőzölgött előtte, az alátéten teafilter, dugóhúzóvá tekergetett alumíniumkanál. A citromkarikával egy légy ismerkedett, a kockacukrokat lassanként átitatta az alátétben maradt mosogatóvíz. Sorra elpukkantak az Ultra opálos buborékjai.

747