Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 9. szám - Sebeők János: Szó, szó, szó: Istenszava, természetszava, emberszava
„Éljen Atom Anti” címszó alatt vonultak hadba. Hosszú ideig úgy hírlett, hogy a felvilágosodás nem múló epizód avagy szűkkeblű oázis, hanem haladó történelmi tendencia. Trendy. Laplace kijelentette: Isten? Erre a hipotézisre nincs szükségem. Az általa alkotott Naprendszer-modellhez egyébiránt tényleg semmi szükség Istenre. Aztán jött, félúton a bordélyháza és az ó'rültek háza közt a jó öreg van-Nícse s a’la Luther, kitűzte Isten halotti partecéduláját a „Heti miserend” felirat alá. Nos, ha csak a szigorú tényékhez ragaszkodunk, akkor ideje észrevételezni, hogy a templomkapun az inkriminált partecédula ma már nem látható, miserend viszont még mindig van. Ez vagy annyit jelent, hogy illő gyászmunkával belenyugodtunk Isten halálába, feldolgoztuk, amiként ma mondják, vagy pedig téves volt az eredeti közlés. A feltámadt albán vallási élet, a New Age és az agóniájukban is megrendítő erejű történelmi egyházak arra utalnak, hogy a hit túlélte a természettudományt. Most, a huszonegyedik század kezdetén a természettudomány világmagyarázóbb erejű, mint bármikor annak előtte, mindazonáltal ma egy materialista végkicsengésű megoldás, egy materialista „szellemi Endlösung” sokkalta kevésbé valószínű, mint volt a tizenkilencedik század végén, a dialektikus materializmus és a machi pozitivizmus fénykorában. Egyes kutatók szerint a hit, akárcsak a sokféle függőség, az elme bizonyos meghatározott régiójára lokalizálható. Ok úgy mondják: az agy a hit szerve. Szem a lélek tükre. Minden jel szerint magasabb szellem nincs hit nélkül. Mondhatnék, Isten a szellemkép kockázata és mellékhatása. Hát sohase lesz jó televíziónk? Most pedig, miután elbocsájtott az Úr, s megyek ím, emberszabású a főemlősök között Isten hírével, a következő kérdés legyen időszerű, kerüljön sorra, jelesül nevezetesen, hogy ember van-é? Mi sem egyszerűbb ennél, gondolhatja a tükör által hományosan látó. Majd meglátjuk, mondta a vak. Hát igen. Ha tükörbe nézünk, az tiszta lelkiösmeret esetén egy ember ott, ki szembenéz velünk, s a Planéta nevű taxiban is a taxaméter húszévente egymilliárddal ugrik, ma hatmilliárdnyian vagyunk. Hatmilliárd ember. Csimpánzból és gorillából párszázezer a természetes. Kiáltóak az ember jelei a Földön, mégis, kevés a tanú. Az ember: tabu. Krisztus-Barrabás történetet színjátszik fajunk, az egyik a Fideszt, a másik emeszpét; az egyik homousiont, a másik ho- mollluziont; az egyik négert, a másik fehéret; az egyik hutut, a másik tuszit; az egyik katolikust, a másik protestánst kiált, ember sehol, de stadionnyi tömérdek a hang, s megszámlálhatatlanul sok a torok. Tulajdonképpen a legmerészebb utópia az, hogy van ember. Minden nagy utópista az ember létéből indult ki s e feltételezésbe bukott bele. Szociológiailag az ember szekunder identitása, hazához, nemzethez, valláshoz, bandához, divathoz való kötődése mindig erősebb a feltételezett primér emberi önmeghatározottságnál. A világállamok és világegyházak, a nemzetekfólötti álmok azért működésképtelenek és idealisztikusak, ezért van részletre kárhoztatva a színleg humán egész. S a másodlagos határozók által szedált kómások számára ezért tűnik nem emberölésnek a tömeggyilkosság, hisz az általuk szőnyeg alá söpörtek csak hu- tuk, csak romák, barbárok, berberek, illaberek-nádakerek. Természetközeibe értem hát óvatlanul - illaberek-nádakerek -, de létezik- e természet? - kérdeztetik általam a gyökerek. A közhely itt is megtévesztő, éspedig ismét csak az ember mián. Míg ember hol nem volt, addig vélhetőleg létezett természet. Ha feltételezzük, hogy ami előttünk létezett, az valaha volt 744
