Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 9. szám - Sebeők János: Szó, szó, szó: Istenszava, természetszava, emberszava

is, akkor minden valószínűség szerint az ember előtt volt természet. Kérdés, hogy idó'számítás szerint, avagy az ember óta van-e? A kérdés azért kérdés, mert sokan úgy viszonyulnak a természethez, miként egyesek a kereszténységhez. Az ő számukra a kereszténység lényegében nemzsidót jelent. A természetbarát számára pedig a természet lényegében nem emberit jelent. Keresztény, vagyis nem zsidó. Természet, vagyis nem ember. Nem emberi. Instant helyzetekben mindkét szemléletmód hatékony. Hisz Jézus mint Messiás tagadása s elfogadása legalább oly antagonisztikus ellentmondásnak tűnik, mint a csernobili szarkofág és egy sárgarigó. Az instant helyzetek illusztratív és dramaturgiai térerejéből kitörve s visszatágulva a mélyebb történelembe viszont egyértelművé válik, hogy Jézus korántsem nemzsidóságból állott elő, épp ellenkezőleg, zsidóság híján meg sem érthető, miként a csernobili szarkofág sem érthető meg, ha nem értjük a Föld összes nehezebb eleméért felelős szupernóvát. A Föld heve részint radioaktív bomlásokból fakad, yellowstone-i szent kőbálna-leh, hasonló radioaktív bomlásokból, mint a csernobili szarkofág heve. Mondhatjuk-e hát vajon a geotermikus energiára, hogy természetellenes és mondhatjuk-e a csernobili szarkofágra, hogy természetes? A New Scientist 2002. április 27-i száma egy kerekasztal-beszélgetés részleteit közli „What is natural” címen. Négy kiemelkedő tudós, Richard Dawkins, Patrick Holden, Audrey Manning és Chris Leaver próbál valahová konkludálni, nem nagy sikerrel. Atapasztalat és az elmélet közti ellentmondás ti. föloldhatatlan. A modern természettudomány hiába állítja, hogy mind genetikailag, mind pszichésen a természet részei vagyunk, embervoltunk, a tudat mindennapi sajátállapota természetfólötti - add meg nekünk mindennapi természetfölöt- tinket — s a tudat teremtette nagy inkubátor: a technikai civilizáció szintúgy ellentmond a természet legalapvetőbb folyamatainak, például az evolúció hajtószíjául szolgáló természetes szelekciónak is. A rajtunk kívüli, érintetlen természet pedig mind visszább szorul. Nincs olyan hely a Földön, ahová emberi kéz már ne tette volna be a lábát. Épp ezért ma például a természetvédőknek sokszor választaniuk kell a természet mint mű és a természet mint folyamat közül. Amikor nemesítésből elszabadult, tájidegen, behurcolt fajok veszélyeztetik az őshonos flórát és faunát, választaniuk kell: hagyjuk, hogy az őshonos őstermészet megküzdjön a behurcolt újtermészettel s akár a nekünk tetsző őshonos fajok kipusztulása árán is létrejöjjön az új ökológiai egyensúly, hagyjuk, hadd dolgozzék a természet, avagy gátoljuk munkájában s természetvédőként az invázió által veszélyeztetett őshonos fajok védelmére kelünk. Ez viszont már nem természet. Az ilyképp védett flóra és fauna a folyamatiság ellen épp úgy fenn van tartva, mint egy kukoricamező. Egyes kvantumfilozófusok pedig már odáig merészkednek, hogy megfigyelő szemsugarával az emberiség az egész világmindenséget veri szemmel és hozza más állapotba.

Isten, ember, természet. Ami fontos nekünk, belőlük áll. Igazak, mégsem valóságosak. Valóságos ember, valóságos Isten? Az Ige, vagyis a szó egykor testté lön. A testbeszéd sohasem hazudik, de változatlanul nehéz meghatározni, mikor ki szól - kiszólás - hogy amikor amúgy szó van, ott melyik az Isten, melyik az ember és melyik a természet szava. Mint láthattuk, e három valamiség bár első pillantásra kemény magnak tűnik, valójában inkább lágy drog, s legföljebb ilyképp kemény dió. Határaik összemosódnak, egymásba folynak, így hát bármelyikük szól, pánikszobában kapkodjuk legföljebb fejün745