Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Szentmártoni János: Koppány Zsolt balladái

az asztalnál pedig a feldarabolt női test ül menyasszonyruhában. A következő- még szűkszavúbb - jelenetekben már a fiú és az öregasszony dulakodik (a konyhaihoz hasonló epizód), melynek csak homályosan sejthető végkimenetele, hogy az asszony baltával végzett a fiúval, vőlegényruhába öltözteti tetemét, gomblyukába fehér virágot tűz. Majd hárman együtt az asztalnál.

Mi ez? Talán nem is kell megfejteni. Csak találgatásokba bonyolódhatnék- mint például: egy férfi ha a női nemi szervbe kést akar szúrni, az a pszichológiában valami mély anyakomplexust jelent -, de túl súlytalan volna bar- kochbán e szörnyű pantomim tragikus feszültségéhez képest, amelyben - úgy érzem - rengeteg frusztrációnk, belső és külső rettegésünk összpontosul. Csak egyvalami „zavar” (jobban a bizonytalanságnál), hogy ez az írás miért pont a kötet végére került? Mit akar üzenni vele az író? Az emberi jövő teljes reménytelenségét? Talán választ kapunk rá egyszer magától a szerzőtől.

Én egy kevésbé megrázó történetet választanék jegyzetem zárásául. A Tetovált bicikli-1. Egy gyermekkori emléket, amelyben Benhúr, barátjával, Don- kihótével világhírű futball-sztárok neveit pingálja rá biciklijére, amit tántija- mit sem sejtve - egy reggel „titokban” kölcsönvesz, hogy tyúktáppal teli, súlyos zsákját könnyebben cipelhesse haza a piacról. Atánti értetlenül és óvakodva közelíti meg a piactéri falnak támasztott bicikli körül gyülekező tömeget (egy 1956-os emléke is eszébe ötlik, mikor egy besúgót halálra rúgdostak ugyanennél a falnál, amelynek akaratlanul is a szemtanúja volt). S mikor végre már hazafelé venné útját szégyenkezve, a küllőkön, „mint középkori lep- rások kezében a kereplő”, kártyalap kezd kattogni. Na Conxypán-i bicikli; csak Gulácsy Shakespeare-idézetet pingált volna rá - jegyzi meg valaki a tömegből.

Koppány Zsolt szereplői egyszerű emberek, akiket nem kímélt sem a történelem, sem egyéni sorsuk. Mégis hordoznak magukban egyfajta ártatlan és diszkrét bájt, amely átfénylik a nyomorúságon, minden földi gyarlóságon. Valahogy magunkénak érezzük őket. Történeteik oldják gátlásainkat és szégyenérzetünket; segítenek, hogy békében élhessünk titkainkkal.

(Magyar írószövetség - Belvárosi Könyvkiadó, Bibliotheca Hungarica sorozat, 2000.)

725