Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Bodor Béla: A kommercialitás provokációja
BODOR BÉLA A kommercialitás provokációja HAKLIK NORBERT: VILÁGVÉGE GÖMÖRLÚCON Haklik Norbert a legfiatalabb írógeneráció tagja. Még csak huszonöt esztendők, de írásai több-kevesebb rendszerességgel már hat-hét éve megjelennek. Egy darabig szerzője és szerkesztője volt Az irodalom visszavág című (akkoriban) radikális nemzedéki lapnak, amely a szerzők szándéka és a szerkesztők nyilatkozatai szerint a szövegirodalom tendenciáinak meghaladásához volt hivatott biztosítani a teret és a nyomdafestéket, de munkatársainak széttartó törekvései szétfeszítették a lap adta kereteket. Fura, bár nem példátlan jelenség, hogy a középgeneráció törekvéseivel szemben a nagypapák és unokák nemzedéke érv- és vitaközösséget alkot. Itt is efféle történt. A fiatal írók némelyike az idős népi írók köre, mások a pártállam levitézlett bértollnokai által hangoztatott, meglehetősen eklektikus ókonzervatív érvkészlettel operálva kiáltották ki az úgynevezett posztmodernitást első számú közellenségnek, és vele szemben egyfelől a közösségi, képviseleti beszédformák felelősségteljes állapotába történő visszalépés szükségességét, másrészt a textuálisan szerveződő és célkitűzéseit a nyelv művészi formálásában beteljesíteni vélő szövegirodalommal szemben a mesemondás, cselekményesség, egyes esetekben a közérthetőség létjogosultságát hangoztatták. Haklik munkásságában a hagyományossághoz (lásd „hagyományos mosópor”, © by Farkas Zsolt) történő visszatérés legfőbb attribútumai a fordulatos történet kieszelése, az Esterházy nevéhez kötött beszédfordulat negligálása, tehát az ironizáló rontás gesztusára épített megújítás hozadékának és az arra épített, rendkívüli gonddal művelt nyelvművészet követelményeinek figyelmen kívül hagyása, és visszatérés egy bő évszázaddal, vagy gyakran sokkal több idővel ezelőtti kedélyes anekdotáihoz. Persze a negligálás csak látszólagos, nem is lehet más; és nem lehet nem gondolni arra, hogy éppen Esterházy egyik legradikálisabb gesztusa volt a Csokonai Lili-könyv nyelvi regresz- sziója - kivitelében persze a Haklikénál összehasonlíthatatlanul nagyobb műgonddal, de hát - mint mondtam - ennek az irodalmiságnak fontos eleme annak a műgondnak az elutasítása. A Világvége Gömörlúcon a pszeudo-hagyományhoz történő visszalépésnek még egy elemét felmutatja. Ebben a novelláskötetben ugyanis az író úgy rendezi a tizenkét elbeszélést, hogy azok a kalendárium hónapjaihoz rendeződnek. A történetek belső ideje ugyanakkor nem követi nemhogy a hónapok, de az évszakok változásait sem. Egy darabig gondolhatjuk azt, hogy egy nagyobb időegység, a huszadik század történelmi eseményei adják a mintát az egyes 726