Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Osztroluczky Sarolta: Név és metafora

latszabadságom volna! Ha kiszakadhatnék a folyvást ugyanazon körbe nyomtató lónak a jármából! Mert a csupasz szenvedély-idegek istrángján vagyok én odakötözve nó'mhöz, s ő futtat maga körül." (74., kiem. - O.S.) Érdekes, hogy Winkler Franci egyik Jadvigához — szakitó szándékkal - írt levelében ugyanezzel az (istráng) metaforával él, hogy ezáltal férfi voltát minél nyomatékosabban adja az asszony tudtára: „«Férfi vagyok, szabad vagyok! Nem akaszthatok önként a nyakamba ökörvezető kötelet, hogy a végét valaki másnak a kezébe tegyem [...] Akkor se, ha ez a valaki éppen az a nő, aki engem a legszebben tudott fólforgatni, úgy, ahogyan soha más már nem fog. De akkor sem, ha ezen az istrángon épp sajátmagához húzna, és akkor se, ha én ugyanezt akarnám. [...]«” (307., kiem. - O.S.) Szerető és férj azonos költői képhasználata, mely máskülönben motiválatlan (hiszen a városban nevelkedett ügyvéd Winkler nyelvében oda nem illőnek tetszik az ilyesfajta képiség) ilyen módon teremt értelemösszefüggést a történet szintjén.

17 Az András-napi szerelmi jóslások és varázslások eredete, hogy András apostol - nevének jelentése (’Férfij szerint - az eladó lányok házasságszerző szentje volt régente. Vö.: JANKOVTCS Marcell: Jelkép-kalendárium. Bp. Csokonai, 1997. 311-312.

18 F’érfiruhákat, csizmákat, seprűket hoznak elő [...] Egymás nyomában ketten is lecsupaszítják feneküket, és seprűre pattannak, majd még egy, amelyik inkább csizmát lovagol meg, s a szárába kiáltja bele kedvese nevét. Megint másik férfinadrágot ölelgetve nyargal a pitvorba, kitárja a kaminajtót, s a kéményen át hívogatja a legényt.” (282-283., kiem. - O.S.)

19 Haj! Hogy mennyi keservének lettem oka, Ondriskám! De látja tíz éveket töprenghetek, mégse tudom, lehetett volna-e másképpen. [...] Szánalmas törekvéseink a jóra, s vétéseink, botlásaink, szántszándékos tiprásaink pedig - kevéske jó, elegyesen a közepes vétekkel, erős fájdalmak okozásával és köznapi kis gaztettekkel - egymást kioltva hagyják végsősoron befolyásolhatatlanul a belénk írt végzeteinket?” (106-108., kiem. - O.S.)

20 LADÓ János-BIRO Agnes: Magyar utónévkönyv, i.m. 182.

21 „Az autoreferenciális szerveződés a jelhez hasonlóan épül fel, így hierarchikus és nem szintagmatikus: a megkettőző elem nem egyesül a megkettőződővei, hanem ráépül - az alsóbb szintet a magasabb (szemiotikái) szint rangjára emeli. A műalkotásban a kifejezés síkján ez az ismétlések paradigmájaként vagy sorozataként jelentkezik.” FARYNO, Jerzy: A szöveg szerepe az irodalmi műalkotásban. Helikon, 1999/1-2. 171.

22 Ugyanez a folyamat még szemléletesebb, amikor a harc metaforája szüzsésen házastársi cselekvéseikre transzformálódik: JEstére elveszítvén összes türelmemet, tuszkoltam szinte nőmet az ágyba. Szemében riadalom, hátrál, látom, ahogy irtózik. Borszagom is van. Védekezik . párnáját szorítja magához, de engem ez mintha sarkallna csak, hogy ostrommal törekedlek rá. [...] mély levegőt vettem, feltámasztottam magam, két kézzel megragadtam a nadrágderekát, és ránsattam. rángattam, nem törődve ellenkezésével, hánvódáswal. s még csak egyik lábát szabadítottam ki a bugyiszárból, máris rajta voltam, s onnantól nem tudtam, mit teszek, leszorítottam a karját, feszítettem, szét a lábait, a haját markoltam, a mellét dúltam, végül sikongó száját is befogtam tenyérrel, de úgy, hogy bele is csaptam az arcába, s ekkor, mintha helyettem szégyellte volna el magát, elfordította fejét, s csak ölét szorító combjával préselt már, de nem küzdött tovább, hanem tűrte, hogy én, aki ugyanoly erőszakkal ostromoltam tovább, mint amíg védte volt masát, térddel, rúgva túriak magamnak utat combjai satujában, s hogy az előző pillanatban més pofozó kezemmel magamat igazítva már az ölére, egyetlen zúdulással belétoljam, ami csak belefért.” (36-38., kiem. -O.S.)

23 LADÓ János-BIRÓ Ágnes: Magyar utónévkönyv, i.m. 60.

24 Ismeretes, hogy a sztarec szó a görög gerón szláv fordítása, mely ugyancsak az ’öreg’jelentéssel bír.

25 Előfordul, hogy egy szövegszegmens nem csupán a szóalak megismétlésével utal vissza a kiinduló metaforára, de fonetikus és szinonimikus azonosítások által is: ,/\ kutakodó bizony mindig reszkíroz: Hogy a megtudás egy tőrdöfés lesz neki! Viszont kukucskálni kell ahhoz, hogy szemet is tudjunk hunyni.” (263., kiem. - O.S.) Jttcsikortól is szerettem kukucskálni mindig. Meglesni, fürkészni, alákukkantani és kikurkászm. Úgymondva, hogy én egy kutató alkatú vagyok.” (416., kiem. - O.S.) Ebben az utolsó idézetben a kutató jelző szó szerinti megismétlésén kívül a Hermész és Misu alakja közti metaforikus ekvivalenciát erősíti még a kutat igéhez hasonló értelmű szavak halmozása (kukucskál, megles, fürkész, alákukkant, kikurkász), illetve a szókezdő hangkapcsolat (ku-) hatszori ismétlődése e rövid textuson belül (kukucskál, alákukkant, kikurkász, kutató alkatú).

26 PALMER, Richard E.: Jlermeneuein-henneneia” - ókori szavak használatának mai jelentősége. In: Ikonológia és műértelmezés 3. A hermeneutika elmélete. Szeged, JATEPress 1998. 59-60.

712