Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Osztroluczky Sarolta: Név és metafora

6 A diszkurzus fogalmának tág alkalmazási köre („politikai diskurzus”, „vallási diskurzus”, ,feminin diskurzus”) azzal magyarázható, hogy Michel Foucault az episztemológia számára foglalta le ezt a szövegelméleti fogalmat. Később egyre tágult a kiterjesztése a tudás minden olyan szférájára, ahol a jelek tapasztalatot tagoló hatása érvényesül, és szembeállításra került a „nem diszkurzív” tényekkel (gazdasági, technikai rendek). A diszkurzív poétika - az egyéb értelmezésekkel szemben - a szövegek jelszintű szervezettségeként értelmezi e fogalmat: „a diszkurzíva nem a szöveg elemeinek, nem is struktúrájának, nem is kifejezésének, hanem képzésének - a nyelvi elemek beszédegységgé alakításának, illetve a szövegfolyamatnak mint »működésben lévő nyelvnek« - a jelölésére szolgál.” KOVÁCS Árpád: A költői beszédmód diszkurzív elmélete. In: A szótól_ a szövegig és tovább... (Tanulmányok az orosz irodalom és költészettan köréből.) Szerk. KOVÁCS Árpád-NAGY István. Bp. Argumentum, 1999. 47.

7 „Osztatni név nálunk tótul Utolsót jelent mai napig is. Bár a szótár nem ezt adja, hanem hogy: a többi. Vagyis ami még marad. Maradék féle. Végül is föl lehet fogni magyarosan hu- morosított oldalról: hogy Utolsó Söpredék család.” (13.) A regényből hozott idézetek lelőhelye itt és az elemzés további menetében: ZÁVADA Pál: Jadviga párnája. Bp. Magvető 1997.

8 Nietzsche szavaival: neveink és fogalmaink, melyekről azt hisszük, hogy az igazságot (episteme) közvetítik a számunkra, valójában csak „Metaforák, metonímiák, antropomorfizmusok át- meg átrendeződő serege [...]: az igazságok illúziók, amelyekről elfelejtettük, hogy illúziók, metaforák, amelyek megkopván elveszítették érzéki erejüket, képüket veszített pénzérmék, amelyek immár egyszerű fémek csupán, s nem csengő pénzdarabok.” NIETZSCHE, Friedrich: A nem- morálisan fölfogott igazságról és hazugságról. Athenaeum, 1992/1. 3. 7.

9 Gogol szemantikailag motivált költői névadására Kovács Árpád tanulmánya hívja fel a figyelmet. Ezek szerint Gogol „az Akakij nevet azért választja ki, mert a görög szó belső formája a jelzett emberi minőség szemantikai jegyeit őrzi. A szereplő nemcsak szavaival, beszéde hangzásával és egész aszkétikus odaadásával, de nevével is ugyanarról tanúskodik: Akakij - akakéta: ’rosszaság nélküli; ártatlan, jámbor, szelíd, jóságos’.” KOVÁCS Árpád: A gogoli szövegmű (,A köpönyeg” - írva és olvasva). In: A szótól a szövegig és tovább... (Tanulmányok az orosz irodalom és költészettan köréből.) i.m. 267.

10 POTEBNYA, Alekszandr: Költészet. Próza. A gondolat összesűrítése. Helikon, 1999/1-2. 50.

11 Például: J£z csak olyan csúfoló név, hogy Mucha. Ami azt jelenti, hogy Légy. Mert amúgy Istványék. De van család, akit úgy mondanak, hogy Blcha, az meg Bolha. Csak azok nem vágnak disznót, mert Bolháéknak se kutyája se macskája.” (197) Vagy: Aasztovicska az Fecske. Zvonár az harangozó. Vrabec az meg Veréb. De szerintem Apus tréfálkozik, hogy a Fecskének Veréb csúfnevet ad. Meg ilyen nevüek, hogy Lasztovicska sose voltak itt. Bár Vrabecnak mondott templomszolga lehet, hogy volt akkor. Talán a toronyban fészkelő sok veréb szartól.” (370.)

12 LADÓ János-BÍRÓ Ágnes: Magyar utónévkönyv. Bp. Vince Kiadó, 1998. 28.

13 Etimológiájára nézve ugyan ismeretlen eredetű, de sokrétű történeti jelentésváltozatainak egyike (’söpredék’) a hős (Osztatni András) családnevének - Misu által levezetett - jelentésével („Utolsó Söpredék család”) azonos. E jelentéstani párhuzam folytán a szlovák tulajdonnév (Osztatni Ondrisko) mind belső (a családnév révén), mind külső (a keresztnév révén) formájában bennfoglalja a magyar ondó szót, azaz szimbolikus értelemben a férfiasságot. Vö.: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. IV. Bp. Akadémiai, 1976. 1082.

14 ,A suttyógyerek izgul, lekuporodik a zöldbe, fölnéz az álló suhancra. Suttogva meri csak kérdezni, mit akarsz mutatni. De máris hátrahőkölő orra előtt az ekkorának nem is képzelt ágas- kodás, nedves-vörös heggyel, a tövében sötétlő bozont. Hogy ne bámuljon, tanulja meg inkább, hogy kell lehúzni a bőrt. Meredten nézi, mint tülekedik ki a bordóra duzzadó húsgyümölcs. Karimás szilva, alatta a bőrgyűrűk közt halszagú túró. Na!, hogy mi lesz, mit van betojva. De hát őneki, gondolja szégyenkezve, kicsi és csupasz. A suhanc csúfolódna is a bátortalanul tenyérre emelt bőrkukacon, de önelégült ábrázatán már elnémul a vigyor. Nem is a másik üggyel-bajjal előbiztatott hamvasrózsaszín cseresznyéjére, hanem a maga pirosaslilán nyers szilvájára figyel. Odaképzeli, hogy a szőke prézliben kettéhasad a gombóc, s tésztahúsában nedvedzik a szilva fészek, és nem a suttyót, magát biztatja már inkább lihegve, hogy hátrébb, rántsad, hátrébb, nem szakad el!, míg hüvelykje tövén tejföl nem serken.” (368-369.)

15 „(Voltaképpen Franci beszélt először nekem Magáról is. Hisz addig csupán mint Apácska olykori látogatásokra magával hozott kisfiára emlékeztem Magára, aki folyton az ölembe mászott [...])” (102., kiem. - O.S.)

16 Mint afféle gazdálkodó ember, képszerűen így ír tehetetlenségéről: legalább gondo711