Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Osztroluczky Sarolta: Név és metafora
igazibb környezetében, a nyelvben. Vagyis, ha a beszélgetés a nyelv által valósul meg (a cselekmény helyett a diszkurzíva szintjén), akkor a regényszöveg itt reflektálja, hogy a poiesziszként értett irodalommal, költészettel, regénnyel van dolgunk. A párna-motívum helye a metaforikus értelemképzésben PÁRNA: TOLL: ÍRÁS A párna szó motivikus, értelemképző funkciójára - címbeli szerepén túl - elsősorban szövegbeli ismétlődései - csaknem harmincszor fordul elő a regényben - utalnak. A recepció a motívumot rendszerint a cselekmény és a narráció szintjén tárgyalja, vagyis a párna motívumának elsősorban az elbeszélők által kibontott, vagy a történet szintjén más módon egyértelműsített (kézenfekvő) jelentéseivel foglalkozik.42 Ezek mellett a szimbolikus értelmezési lehetőségek mellett azonban érdemes a szöveg diszkurzív szintjén megjelenő párna-motívumra is figyelmet fordítani, melynek belső formai reszemantizálódása egy másodlagos rendezettség révén a személyes történet megalkotásának útját jelöli ki a regényben. A szó képzetén alapuló metaforizáció folyamata nem növeli „feleslegesen” a motívum szemantikai kiterjedését, csupán egyetlen jól elkülöníthető és motivált jelentésű szó szöveggé válásának stádiumait kíséri figyelemmel, hogy a motívum utolsó előfordulásával teljessé váló metaforikus jelentéstartalom felől aztán újraértelmezze az irodalmi mű egészét, különös tekintettel annak címére. Az említett személyes narráció megszületése a Misu életében bekövetkezett egzisztenciális státuszváltozással párhuzamosan zajlik, de az ennek fundamentumául szolgáló metaforizációs folyamatok, nyelvi-poétikai eljárások a regény teljes nyelvi közegében (nem csak Misu nyelvében) érvényesülnek. Hiszen a perszonális elbeszélésben megteremtődő szövegszubjektum fogalma „nem a reflexió Ego-jával azonos oszthatatlan szubsztanciát jelöli, hanem a személyes konstitúció módját, melynek történetében az individuum autonóm nyelvre, az identitás alapfeltételét képező önmegértés eszközére tesz szert.”43 A vizsgált regény esetében Misu nyelvi önértelmezése jut kiemelt szerephez, mivel ő a másik két elbeszélő szövegét is ismeri, s a fikció szerint ő az, aki e szövegegészt jelenlegi formájára összerendezte, „megalkotta”. Pszeudoauto- riter szerepére metaforikusán utal, hogy az általa képviselt rontott, hibás írásmód az igazi szerző (Závada) nevében rejlő belső formai tartalom (a szlovákban értelmes závada szó jelentése magyarul ’hiba’) szövegszerű kibontásaként is felfogható, különös tekintettel Misu nevekkel kapcsolatos reszemantizáló „ambíciójára”. Misu a regényszöveg elején nem rendelkezik diszkrét, jól körülhatárolható alanyisággal, egyetlen megkülönböztető jegye a kurzivált íráskép, hiszen az egyes szám első személyű megnyilatkozásmód még nem különbözteti meg a naplót írni kezdő Ondris személyétől. A bejegyzések látszatra még időben sem különülnek el egymástól, hiszen a lapalji beírások keletkezésének dátumára nincsen külön célzás. Az „idegenkezűségre” utaló egyedüli jel a napló műfaján 706
