Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Pomogáts Béla: Irodalmunk és az európai integráció

térbe a nemzeti nyelveket. Azokban az országokban, ahol az angol valóban „második” nyelvként él, és a lakosság igen nagy része legalább „középfokon” ért és beszél angolul, miként ezt a finnek, a svédek, a hollandok helyzete is tanúsítja, szó sincs a nemzeti nyelvek leépüléséről és háttérbe szorításáról. Ellenkezőleg: az angol nyelv széleskörű ismeretét és már gyermekkori elsajátítását az anyanyelv, a nemzeti nyelv igen nagy megbecsülése és tudatos gondozása egészíti ki.

A magyar nyelv veszélyeztetettségének az a szorongató érzése, amely Herder nevezetes jóslata” óta (amely nyelvünk végleges kihalásának rémképét vetítette a reformkori magyar közvélemény elé) szinte mindig megjelent a magyar irodalomban és közgondolkodásban, ezért remélhetőleg enyhülni fog az integráció körülményei között. Mi több, talán megnyílik az útja annak, hogy anyanyelvűnk ismertebbé válik az uniós országokban, hiszen egy közép-európai „nyelvi kuriózumból” az Európai Unió egyik nyelve lesz. A jelek szerint máris van bizonyos érdeklődés nyelvünk iránt, elsősorban német és olasz nyelvterületen, kisebb mértékben francia földön, és mindenképpen a középeurópai régióban, ahol a magyar nyelv iránti érdeklődést a magyar gazdaság teljesítményei, illetve ennek a gazdaságnak várható gyors uniós integrációja is megnövelte.

Irodalmunk európai jelenléte

Az imént mondottak nagyjából vonatkoznak nemzeti kultúránk európai esélyeire és jelenlétére is. A nemzeti nyelvű könyvkiadás, a nemzeti zene, színházi kultúra és képzőművészet minden uniós országban bőkezű támogatásban részesül, és ez a támogatás arra is kiterjed, hogy az uniós országok irodalma és művészete, sőt népi kultúrája - már ahol ez egyáltalán fennmaradt a huszonegyedik században, például a skandinávok, a spanyolok, a portugálok, a görögök és az írek körében; tehát ezek a kulturális értékek is minél ismertebbek legyenek az egész európai nemzetközösség előtt. Ebben a tekintetben igen tanulságos az írek példája, akik ugyan vagy két-háromszáz esztendeje elveszítették eredeti nemzeti nyelvüket, mégis annál nagyobb szeretettel és buzgalommal ápolják zenéjüket, táncaikat, művészeti, például építészeti és szobrászati örökségüket és népi hagyományaikat.

Ezért hiszek abban, hogy a magyar irodalomnak is igen jó lehetőségei lesznek európai uniós elhelyezkedésünk esetén, és európai integrálódásunk előbb- utóbb orvosolni fogja azokat a lelki sérelmeket is, amelyeket a magyar irodalmi életnek kellett folyamatosan elszenvednie amiatt, hogy nemzeti irodalmunk mindmáig nem igazán saját rangján van jelen az európai köztudatban, az európai irodalmak között. Ez a kétségtelenül mostoha helyzet szinte egy évszázad óta okoz elégedetlenséget a magyar irodalom öntudatát és önérzetét kifejezésre juttató írók, irodalomtörténészek és kritikusok körében. Hivatkoz- hatom Babits Mihály 1913-ban keltezett Magyar irodalom című nagy (szinte könyv terjedelmű) tanulmányára, amely igen tekintélyes filológiai anyagot mozgásba hozva próbálja felderíteni annak okait, hogy irodalmunknak, minden hazai és szórványosan külföldi erőfeszítés ellenére sem sikerült az európai köztudatot meghódítania.

679