Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Pomogáts Béla: Irodalmunk és az európai integráció

nemzeti hagyományaikat és kultúrájukat, és a már nemzeti nyelvüket (az ír nyelvet) régen az angolra cserélő írek is az uniós csatlakozást követve fedezik fel mind teljesebben az ír kulturális tradíciót.

A magyar nyelv és kultúra sorsa természetesen nem minden ok nélkül kelt aggodalmakat a magyar értelmiségben (ennek az aggódásnak, ahogy ezt Kölcsey és Vörösmarty költészete vagy Széchenyi István publicisztikai munkássága is tanúsította, közel kétszáz esztendős hagyománya van!). Ezeket az aggodalmakat azonban nem az európai integráció indokolja, hanem egyrészt a magyar kisebbségi közösségeket sújtó folyamatos (Trianon óta nyolc évtizedes) szomszédországi asszimilációs politika, másrészt a magyar társadalom belső, lelki immunrendszerének gyengülése, amely a huszadik században folyamatosan vezetett a nemzeti identitás mentális rendszerének megingásához, és ezt a folyamatot természetesen retorikai kampányok mindeddig nem voltak képesek a visszájára fordítani. Az európai integráció, vélhetőleg nem a nemzeti identitás és kultúra további gyengülését, hanem, ellenkezőleg, erősödését hozhatja, akárcsak a finnek, a hollandok, az írek és a többi „kisnép” esetében. Ehhez persze megfontolt, hiteles és következetes nemzeti stratégiára és a magyar (nem csak a magyarországi) politikai erők és irányzatok valamiféle egyetértésére és együttműködésére lenne szükség (akárcsak Finnországban, Hollandiában és Írországban).

Európában, az egyesült Európában természetesen erősebb helyzetbe kerülnek a „nagyobb” nyelvek: a német, a francia, az olasz, a spanyol és az egész világon, a globalizáció nyelveként az angol, amely már szinte mindenütt a „második nyelv”, a világnyelv szerepében jelenik meg. Mindazonáltal a „kisebb” nyelvek sem veszítik el jelentőségüket: nemcsak amiatt, hogy elvben az unió minden nyelve egyenrangú, hanem azért is, mert ezek a nyelvek az uniós országok gazdaságának megerősödése következtében jobb pozícióba kerülnek nemzetközi téren is. Ezt a jelenséget máris tapasztalhatjuk közvetlen környezetünkben, a közép-európai régió országaiban: a magyar gazdaság fejlődése és a nyugati gazdaságokkal kialakult kapcsolatrendszere következtében szinte minden egyes szomszédos országban felértékelődött a magyartudás a gazdasági élet területén.

A magyar nyelv különben sem tartozik a statisztikailag szinte elhanyagolható jelenségek közé. Miként azt Fodor István kölni nyelvészprofesszor szerkesztésében, a budapesti Akadémiai Kiadó gondozásában 1999-ben A világ nyelvei című hatalmas kézikönyv rögzítette, a magyar nyelv az egész Földön beszélt mintegy hatezer (mások szerint csak háromezer) nyelv közül az előkelő negyvenötödik helyet tölti be, ezen belül az európai nyelvek közül a tizenegyedik helyet. Európában (ebben a sorrendben) csak az orosz, a német, az angol, a francia, az olasz, az ukrán, a spanyol, a lengyel, a román és a holland előzi meg, és olyan nyelvek következnek utána, mint a görög, a portugál (amely különben a brazíliai és a fekete-afrikai portugálul beszélő lakossággal a világon a nyolcadik!), a cseh, a bolgár, a szerb, a horvát, a szlovák és még több mint húsz európai nyelv. A magyar nyelv így az európai nyelvek között a középmezőnyben foglal helyet.

Az európai integráció nem támadja meg a nemzeti nyelveket, a ,kisebb” nyelveket sem, és az a körülmény, hogy általános tapasztalatok szerint az angol válik közvetítő nyelvvé az Európai Unión belül is, még nem szorítja hát678