Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Brassai Zoltán: "S bizony mondom: nem ismer engem senki"
csillagokat. Szinte magát kínálta a kép, hogy feldolgozzam. A vázlatkönyv is újra a kezembe került. Éreztem, nem várhatok tovább.” Elkezdte írni a művet, de ezzel is úgy járt, mint az Egri csillagok első változatával: abbahagyta, majd megsemmisítette. Később újra nekiállt, és úgy döntött, hogy egy rabszolga önéletírása, azaz énregény lesz a mű, melynek már változó címe is utal arra, hogyan alakult, módosult az írói szándék, azaz hogyan írta önmagát a regény. Mikor megkezdi, még Napenyészet a címe; ez még Attila temetésére, halálára utal. A második cím, a Szerelem rabszolgái, már jelzi a mű témájának változását. Ezt viszont jókaisnak gondolja, s ezután kerül a kézirat tetejére: A láthatatlan ember, mely már kifejezi azt az általános törekvést, hogy az emberről, az emberi lélekről beszél a szerző. Több mint nyolc hónapig készül a regény. Ennek egyik oka, hogy Gárdonyi kevés időt tud a tetőn besugárzó napfény alatt tölteni, mivel annyi a látogatója, hogy szinte búcsújárásnak érzi, ami a kis házban folyik. Naplójába ilyen sorok kerülnek: „Toliamat ma sem márthattam tintába. Még ma se. ...jött délután, s itt maradt éjfélig, a vidéki emberek otthonérzésével.” És közben az jár a fejében, hogy a mű hiteles legyen. Még arra is gondot fordít, hogy a római vezényszavak pontosak legyenek. Igyekszik mindent elolvasni, ami a témához kapcsolódó szakirodalomhoz tartozik, s eközben alakul ki végső elképzelése a regényről. Megragadja Priszkosz rétor töredékesen fennmaradt munkája. A történetíró 449-ben bizánci küldöttség tagjaként járt Attila udvarában, és így ő írta a leghitelesebb beszámolót a hunok életéről. Ez a leírás több szempontból is kedves volt az író számára: egyrészt alátámasztotta azt a véleményt, hogy a hunok nem egyszerű rablók, hadisarcból, zsákmányból élők voltak (Gárdonyi osztotta azt a nézetet, mely szerint a hunok és a magyarok rokonok, sőt a regényben az hangzik el, hogy egy népről van szó), s erre egy művelt görög a tanú, másrészt pedig megtalálta segítségével hőse, Zéta szerepét: ő lesz Priszkosz rabszolgája, azaz inkább fogadott gyermeke, később - mint az előszóból megtudjuk - barátja. Ehhez még a történetíró hiányos életrajza is alkalmas volt, hiszen annyit lehet tudni, hogy 472 után halt meg, tehát a visszatérő Zéta újra megtalálhatja helyét Bizáncban mint felszabadult rabszolga, akit a jeles Priszkosz szeret. Gárdonyi maga említi, hogy emellett „elolvastam Thierryt, Fesslert”, megtudandó, milyen lehetett Attila temetése. Tudjuk, hogy olvasta Jordanes művét, megvédte Kézai Simon becsületét, akit tévedéssel vádoltak, azzal, hogy műveltebbnek tartja Attilát, mint amilyennek hagyományosan állítják, illetve, hogy mesét költ, amikor hun győzelemként beszél a katalaunumi (Gárdonyinál: katalauni) csatáról. A Budapesti Hírlap 1901. április 7-i számában terjedelmes cikket tett közzé Igazítások Atilla történetén címmel, melyben „a magyar történetírók, tankönyvírók és történelemtanítók” figyelmét hívja fel néhány ellentmondásra, melyekre a nagy hun király történetét tanulmányozva bukkant. Ezek: Hol lakott Atillái', Kézai becsülete? De hát ki nyerte meg a katalauni csatát? Feltehetően azt várta, hogy a szakma majd segít, megvitatja a kérdéseket, melyekről jómaga már régóta gondolkodik; de ez nem következett be. Ebből a cikkből kiderül, hogy még a legújabb irodalmat is olvasta, próbált ebből tájékozódni; egy februárban megjelent francia munkára is hivatkozik. Hadászati írásra, hiszen érdekelte a rómaiak és a hunok hadviselése. Ahunok 667