Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Gyürky Katalin: A nyelv mint a félreértés forrása Dosztojevszkij művészetében

Azonban az, hogy mások nem értik meg, nemcsak gyermekségéből fakad, hanem ebben az összefüggésben abból is, hogy ő külföldről jött, s bár anyanyelve ugyanaz, mint a péterváriaké, a világról alkotott felfogása azokétól teljes mértékben eltér.

S emiatt alkalmazhatunk A félkegyelmű Miskinjére ismét egy wittgen- steini kategóriát: a jelentésvak kategóriáját. Wittgenstein szerint ugyanis létezik olyan ember, aki a szavakat hibátlanul használja ugyan, de a szavak jelentésének átélésére képtelen. A wittgensteini jelentésvak a szavak hibátlan használata miatt részt tud venni az élet mindennapi alapvető párbeszédeinek többségében, de a megértést itt a jelentésélmények eltérései hiúsítják meg. „Vajon mi lehet ennek az oka? — teszi fel a kérdést ezzel kapcsolatban Wittgenstein. Amennyiben a jelentés élménye »fontosnak tűnik« a megértésnél, akkor elképzelhető, hogy a kívülről jött ember nyelvismerete ellenére is vak marad az ottani élet spontaneitására: ami számára természetes, az nem magától értetődő az ottaniak számára. De vajon mi hiányzik nála? Ami hiányzik - halljuk a wittgensteini választ -, az nem más, mint egy — az egyes esetekben más és más - közös kontextus, valamely kellőképpen hasonló nyelvjáték, amelynek alapján a beszélők úgy tudnának egymás számára érthetően beszélni például motívumoki'ól és elfogultságokról, érzésekről és ellenérzésekről, hogy ugyanazok a megnyilatkozások jelenjenek meg számukra primitív, spontán és ösztönös módon.”18

S Miskinnek ebből a hiányosságából (is) következik, hogy amellett, hogy képtelen megértetni magát, ő is mindent, ami a péterváriak számára spontán és ösztönös módon egyértelmű, félreért. A pétervári gondolkodásmódtól eltérő világnézete miatt képtelen például felfogni, helyesen értelmezni, sőt, egyáltalán észrevenni azokat a paradoxonokat, amelyek az orosz lélekre annyira jellemzőek, és amelyeket Dosztojevszkij olyannyira szívesen hangsúlyoz mind a publicisztikájában, mind pedig szépirodalmi műveiben. Ilyen paradoxon például az, amelyre az öngyilkosságot elemző tanulmányomban már utaltam, hogy a verés az oroszoknál tulajdonképpen az emlékezetbe vésést szolgálja, hiszen, ha valakit megverünk, azt már soha nem vetjük el, arra már egész életünkben emlékezni fogunk, s így tulajdonképpen szeretetből, féltésből verünk valakit. A félkegyelműben tehát Miskin is találkozik ehhez hasonló, az oroszokra jellemző paradoxonokkal, olyanokkal, amelyek a szerelmet teszik ellentmondásossá, de mivel a herceg minden szónak — jelentésvaksága miatt - csak az elsődleges jelentését veszi figyelembe, félreérti Aglaja Jepancsina hozzá írott levelét:

JLev Nyikolajevics herceg! Ha ön a történtek után meg akar lepni azzal, hogy felkeresi a nyaralónkat, akkor biztosíthatom, nem tartozom azok közé, akik ennek örülni fognak.”1®

Miskin a levél elsődleges jelentését figyelembe véve messze el szeretné kerülni Jepancsinék házát, mindaddig, amíg Aglaja édesanyja, az orosz paradoxonokban otthonosan mozgó hölgy fel nem világosítja a levél valódi tartalmáról:

Persze, már maga is bosszankodott azon, hogy nem jössz (mármint Aglaja - Gy. K.), de arra nem számított, hogy egy félkegyelműnek nem lehet ilyen levelet írni, mert szó szerint érti, és így is lett. Mit hegyezed a füled? — kiáltotta, mert észbe kapott, hogy elszólta magát. - Neki éppen egy ilyen

660