Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Gyürky Katalin: A nyelv mint a félreértés forrása Dosztojevszkij művészetében

múlik, hogy ez a zűrzavar hová vezet. Az idézetből ugyanis arra a következtetésre juthatunk, hogy Alekszejnél érvényesül az a később Wittgenstein által kifejtett elképzelés*, mely szerint „egy nyelvet elképzelni annyit tesz, mint egy életformát elképzelni”6, s ebből úgy gondolhatnánk, hogy mivel Roulettenburgban elvileg mindenki játszik, játékos életformát folytat, így az ehhez az életformához alkalmazkodó nyelv, viselkedés sem jelenthet gondot a szereplők közötti kommunikációban. Csakhogy, amint arra egy korábbi tanulmányomban rámutattam, a szereplők közül egyedül Alekszej az, aki valóban képes ennek a játékos életformának az elsajátítására, hiszen ő az élet minden területén játszik, míg a tábornok és kompániája egyáltalán nem tudja játékosan, illetve játékként felfogni a valóságot. S ezért Alekszejen kívül arra sem képes senki sem, hogy ezt az életformát nyelvvé, a Wittgensteinnél elvben meglévő kategóriát, az úgynevezett nyelvjátékot konkréttá tegye, a gyakorlatban alkalmazza. A wittgensteini nyelvjáték ugyanis egy tevékenység vagy egy életforma része, s Alekszej nemcsak arra képes, hogy ezt az elvont fogalmat a nyelv és a játék azonosításával, egységessé tételével konkretizálja, hanem arra is, hogy mindenki mást, aki nem képes az ő nyelvjátékát, játékos nyelvét, s így életformáját, világlátását átvenni, azt éppen ennek a nyelvnek az alkalmazásával vezesse félre, gúnyolja ki. S ebben az összefüggésben a fenti Alekszej Ivanovics-féle idézet is átértékelődik: a nyelvjáték érvényesítése miatt ugyanis az alekszeji alkalmazkodás itt nem lehet pozitív, csak negatív töltetű: Alekszej nemcsak hogy nem tud, de nem is akar normális kommunikációs kapcsolatot kialakítani a történet szereplőivel. Legalábbis bizonyos esetekben semmiképpen sem. Ezeken a bizonyos eseteken azt értem, amikor a történetben Alekszej gyermeki lelke kerül előtérbe, és gyermeki játékossággal élvezi azt a zűrzavart, ami Roulettenburgban a tábornok és kompániája körül kialakult, és élvezi azt is, hogy ezt a zűrzavart gyermeki csínytevéseivel maga is fokozhatja. Emiatt szívesen magára vállalja a német Wurmerhelm báró és báróné kigúnyolását. Ráadásul ebben a kigúnyolásban nyelvjátékát is érvényesítheti, hiszen a német .jawohl” kifejezés elnyújtásával még inkább felingerli a bárót. S véleményem szerint Alekszejnek ez a gyermeki csínytevése mutatja leginkább azt az óriási és áthidalhatatlan világnézeti távolságot, ami közte és a többi szereplő között fennáll. Hiszen amíg Alekszej mindezt gyermeki csínytevésnek gondolja, addig a tábornokék mindebben sorsukra nézve végzetes eseményt látnak. S természetesen Alekszejnek és a táborno- kéknak arra, hogy ezt a közöttük meglévő világnézeti szakadékot áthidalhassák, egy módjuk lenne, az, ha értelmes párbeszédet tudnának folytatni egymással. Azonban ez, amiatt, hogy a nyelv és a világnézet egymást feltételezi, lehetetlenné válik. Ráadásul ebben a párbeszédben az alekszeji nyelvjáték, amely már a jawohl” gúnyos elnyújtásánál is előtérbe került, és ezzel összefüggésben a negatív alkalmazkodás, a gyermeki dac olyannyira felerősödik, hogy a kommunikációs felek közötti megértésnek nem marad esélye.

Alekszejben ez a dac, ez az ellenállás tehát a párbeszéd során egyre in* Itt jegyezném meg, hogy akkor, amikor a Dosztojevszkij által felvázolt nyelvi problémákat elemzem, ismét egy Dosztojevszkij után élő és alkotó filozófus, Wittgenstein nézeteit alkalmazom, hasonlóan ahhoz, mint azt az öngyilkosságról szóló Dosztojevszkij-tanulmányomban tettem, ahol a huszadik századi szociológus, Dürkheim elképzeléseit használtam fel koncepciómhoz. Ebből látszik, hogy Dosztojevszkij több szempontból is meghaladta saját korát.

655