Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Gyürky Katalin: A nyelv mint a félreértés forrása Dosztojevszkij művészetében
kább felerősödik: a francia Des Grieux márkival való beszélgetéskor Alekszej még így gondolkodik: JÉn teljes igyekezettel színleltem, iparkodtam elhitetni vele, hogy módfelett komolyan veszem az ügyet.”7 A tábornokkal folytatott párbeszéd során viszont magának is bevallja: „Szándékosan a legképtelenebb módon magyaráztam a helyzetet.”8 A probléma azonban ott kezdődik, hogy ez a gyermeki élvezet, s az ezzel kapcsolatos gyermeki dac Alekszej esetében, mint ahogyan arra fentebb is utaltam, csak bizonyos esetekre érvényes. A történet nagy részében azonban Alekszej sem tudja ezt a gyermeki nézőpontot érvényesíteni: hiszen mindaddig, amíg a rulett iránti szenvedélye teljes mértékben el nem ragadja, egy másik szenvedély, a Polina Alekszandrovna iránt érzett szerelme határozza meg mindennapjait. S az ezzel kapcsolatos zűrzavart már Alekszej sem élvezi, s ezt a zűrzavart a saját érdekében szeretné minél előbb átlátni, feloldani. Csakhogy ezeknek az összefüggéseknek a feltárásához is arra lenne szükség, hogy a zűrzavarban valamilyen szempontból érintettek és érdekeltek között eredményes kommunikáció alakuljon ki. De mivel Alekszej nyelve és nyelvjátéka játékos életformájának része és velejárója, s mivel Alekszej ebből a nyelvből és életformából képtelen kilépni, hiába akarja, azokkal a beszédpartnerekkel, akiknek nem ez a nyelvük és világfelfogásuk, az ezeket a számára életbevágó problémákat sem tudja megtárgyalni. Tehát, amíg a gyermeki lelkületű Alekszejnél a kommunikációs problémákban nagyobb szerepe volt annak, hogy dacból nem akart szót érteni beszédpartnereivel, s emiatt nem is tudott, addig itt, a gyermeki lelkűiét háttérbe szorulásakor már nem a szándékon, az akaraton, hanem a nem tudáson van a hangsúly. S azt, hogy ez a nem tudás, ez a kommunikációs képtelenség mennyire meghatározó Alekszej párbeszédeiben, azt nem más, mint maga Polina, Alekszej zűrzavarának első számú okozója fogja kimondani: Összekuszálja a mondanivalóját, és elveszíti a beszéde fonalát. Ha nem engem, akkor a becsületemet akarja pénzen megvásárolni.” S mivel Alekszej is érzi, hogy Polinával - hiába ugyanaz az anyanyelvűk - párbeszédük csak a félreértés forrása lehet, maga is beismeri kommunikációs képtelenségét: No, nem egészen így van. Mondtam mái’, hogy nem tudom jól megértetni magamat.”9 S ebből a párbeszédből is látszik, hogy Dosztojevszkij - ismét a későbbi wittgensteini felfogással azonos módon — embertársaink számunkra való érthetőségét nem egyszerűen a nyelvismeret függvényének tekinti. Wittgenstein (és Dosztojevszkij) elképzelhetőnek tartja ugyanis, hogy „még akkor sem értünk meg valakit, ha ismerjük az illető által beszélt nyelvet. Fontos, hogy az egyik ember a másik ember számára tökéletes rejtély lehet.”10 A játékos című kisregény kommunikációs problémái azonban nem csupán arra korlátozódnak, hogy Alekszej sajátos nyelvjátékát nem akarja vagy nem tudja megértetni a játékos világnézetén kívül álló személyekkel. Hiszen, amint azt fentebb kifejtettem, a széppróza bahtyini értelmezésében minden szereplő önálló nyelvvel és világnézettel bír, s így mindazok, akik nem értik Alekszejt, és akiket Alekszej nem ért, egymást sem érthetik meg tökéletesen. Tehát ugyanúgy megfigyelhető a bábeli zűrzavar azokban a párbeszédekben 656
