Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Gyürky Katalin: A nyelv mint a félreértés forrása Dosztojevszkij művészetében

sokrétűbb nyelvvel rendelkezünk, annál gazdagabbak, boldogabbak vagyunk. Azonban mindehhez még azt is hozzáteszi, hogy sokrétűbb nyelvet használva állítólag jobban meg tudjuk értetni magunkat másokkal, és annál jobban meg tudunk érteni mi is másokat. S azért tettem én mindehhez hozzá az állítólag kifejezést, mert véleményem szerint ez elé a kölcsönös megértés elé éppen a nyelv és a világszemlélet sokrétűsége fog akadályokat állítani. Hiszen minden embernek más és máshogyan sokrétű a világszemlélete, és ugyanazt a jelenséget - mivel mást gondol róla — mindenki más és más módon önti nyelvi formába. Még akkor is, ha kommunikációs partnerével ugyanaz az anyanyelve. És emiatt lesz nagyon jelentó's az, ahogyan a fenti idézetben Dosztojevszkij az egymás közötti kommunikációról, a beszélgetó'partnerek kölcsönös megértéséről vélekedik, mert ez az álláspont teljes mértékig megállja a helyét akkor, ha a dosztojevszkiji publicisztikát vizsgáljuk, azonban a szépirodalmi művek értelmezésekor mindez a probléma sokkal bonyolultabb formát fog ölteni. így a fenti dosztojevszkiji idézet egyúttal arra is szolgál, hogy a publicisztikai és szépirodalmi beszédmód közötti különbségeket, illetve paradoxonokat ezeknek a soroknak a segítségével vázoljuk fel.

Ebben az összefüggésben elsőként a szerző publicisztikai írásmódját értelmezem. Mint ahogyan arra egy korábbi, a bűn kérdéskörét vizsgáló tanulmányomban utaltam, Dosztojevszkij Az író Naplójában gyakran a hozzá intézett olvasói levelekből idéz. Csakhogy, ezeknek az állítólagos levélíróknak, akár egyetértenek a szerzővel, akár nem, feltűnően hasonlít a stílusuk, mondatszerkesztésük, nyelvhasználatuk a dosztojevszkiji írásmódhoz. Ezen kívül megfigyelhető még az is, hogy - bár néha ezek a levelek ellentétes véleményt fogalmaznak meg - a szerző az azonos véleményű levelekkel együtt ezeket is arra használja fel, hogy saját álláspontját erősítse általuk. S mivel a végeredmény ebben az összefüggésben mindig az, hogy a levelek a dosztojevszkiji állásfoglalást támasztják alá ilyen vagy olyan módon, természetesen nem is készülhettek a szerzőétől eltérő beszédmódban. Hiszen a fent kifejtettek értelmében, ha bármelyik levél önálló stílust, nyelvhasználatot képviselne, akkor az abban a pillanatban egy önálló világszemlélet tükre is lenne egyben. Ez azonban a szerző publicisztikájában — a dosztojevszkiji világszemlélet maximális hirdetési területén - nem engedhető meg. Ezen a területen nincs helye egy másik nyelvnek, így egy másik tudatnak, világszemléletnek sem, csak a szerzői világlátásnak. S ha nincs helye ennek a másságnak, akkor véleményem szerint Dosztojevszkij publicisztikája a beszédmód szempontjából nem mással, mint a költészettel, a költői stílussal lesz azonosítható.

Hiszen Bahtyin szerint ,p költői stílussal szemben lényegi követelmény, hogy egyenletes és közvetlen felelősséget viseljen az egész mű nyelvéért, saját nyelvének tekintse, teljesen szolidáris legyen minden mozzanatával, egész tónusával, valamennyi árnyalatával, azaz hogy beérje egyetlen nyelvi tudattal. A költő soha nem teheti meg, hogy saját költői tudatát, saját elgondolásait szembehelyezze azzal a nyelvvel, amelyet használ, mivel teljes egészében azon belül van maga is, s ezért a stílus határain belülről nem teheti azt a tudatosítás, a reflexió, a viszonyítás objektumává. Számára a nyelv csak belülről, saját intenciójának működésében adott, nem pedig kívülről, a maga objektív sajátszerűségében és korlátozottságában. (...) A költői stílusnak és a költői stílus monologikus hangoltságának közvetlenül intencionális - tehát nem tár652