Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Gyürky Katalin: A nyelv mint a félreértés forrása Dosztojevszkij művészetében
gyi-karakterisztikus - individualitása kizárólag abban az esetben valósulhat meg, ha a nyelv egyedüli és egységes.”3 Tehát a költó' természetesen megvilágíthat egy idegen világot, de evégett nem folyamodik egy tóle idegen nyelvhez, olyanhoz, amely esetleg ezt az idegen világot jobban leképezné. A költő az idegen ábrázolandóról is a saját nyelvén szól. S láttuk, így tesz Dosztojevszkij is akkor, amikor - ilyen formában - publicista költészetében egy tőle eltérő világot ábrázol. Ebből következik, hogy a bahtyini értelemben vett, költészetté váló publicisztikában* a levélírók, miután önálló nyelv és így önálló világszemlélet híján elveszítik mindazt, ami a valósághoz kötné őket, fiktívvé, a költői nézőpont kitalált szereplőivé válnak. Fiktivitásukat erősíti, hogy a szerző általában nem közli a személynevüket, hanem egy általános, bárkire érthető és értendő névvel illeti őket. Például az Ellensége vagyok-e a gyerekeknek'? című cikket, azt, amelyet az öngyilkosságot vizsgáló tanulmányomban mutattam be, a „Megfigyelő” nevű fiktív levélíró vádaskodásaira válaszolva írta meg Dosztojevszkij. Emellett Dosztojevszkij, bár folyóiratának címe Az író Naplója, a hozzá állítólag beérkezett leveleknél nem közli azok keletkezésének dátumát**, nincs meg folyóiratának napló-, illetve levéljellege, és ez a datálhatatlanság ismét kitalált levélírókra és kitalált levelekre utal. És ha a kommunikációs partnerek, levelezőtársak fiktívek, a velük való párbeszéd, kommunikáció sem léphet túl a Aktivitás határán. Fiktív kommunikáció esetén pedig a beszédpartnerek közötti megértés sem jelenthet valóságos problémát. Emiatt illik rá a tanulmányom elején közölt Dosztojevszkij- idézet éppen a költészetté váló publicisztikára: a cikkekben ugyanis az a valóságos, sokrétű dosztojevszkiji világszemlélet és nyelv van meg tehát, amely a szerző szerint gazdagabbá, boldogabbá tesz, s mivel nincs olyan valóságos ellenfél, aki a szerzői gondolatmenet bármely pontján kritikát fejtene ki, a boldogság és a gazdagság mellett a harmadik tényező, vagyis ennek a sokrétű világszemléletnek a másokkal való megértetése, elfogadtatása sem ütközhet akadályokba. Azonban mindez az egyetlen nézőpont, egyetlen nyelv és világszemlélet csak addig lehet valóságos az ő fiktív résztvevőivel, amíg a publicista költészet határát át nem lépi. Mihelyst ugyanis - ahogyan arra fentebb utaltam - a dosztojevszkiji széppróza területére érkezünk, ez az egységes, kritizálatlan és * Arra, hogy a publicisztika költészetté, irodalommá alakul, áttételesen ugyan, de Dosztojevszkij is utal egyik, a kortárs folyóiratokat kritizáló írásában: „Ne beszéljek a folyóiratokról? ... de miért? Természetesen nem jó beszélni erről, akkor, ha ez a beszéd nem irodalmi célokból készül, mint ahogyan az korábban, a negyvenes évek végén volt divatban, s amit úgy hívtak, hogy „újságírói nézőpont”. Ez a nézőpont az újságírók tehetségtelen részének megnyilvánulása volt, s csak az volt a célja, hogy előfizetőket toborozzon. Az ötvenes években számuk apadni kezdett. A Ruszkij Vesztnyikre végzetes csapást mértek. (...) De miért ne beszélnék a folyóiratokról, amikor mostanság azok mindegyike vagy nagyon tehetséges, vagy nagyon vitatható dolgokat tartalmaz? Miért ne bíráljam őket? Isten tudja, megjelennek-e még ezek a dolgok önálló kötetben? És miért ne beszéljek és írjak az újságokról, ha ennek az írásnak pusztán irodalmi célja van és nem más. A mai időkben a végső cél nem lehet más. A mostani olvasóközönséget már nem lehet becsapni a korábbi újságírói nézőponttal. Új időit köszöntöttek be, és az olvasók most az újságírótól komoly meggyőződést, tisztességes véleményt és megvesztegethetetlenséget követelnek.” (Lásd: Dosztojevszkij: Polnoe szobranie szocsinenij ... tóm 27., c. 151.) ** Az, hogy Dosztojevszkij nem közli a levelek keletkezési dátumát, nemcsak a fiktivitást, hanem a dosztojevszkiji publicisztika költészeti jelleg beszédmódját is alátámasztja, hiszen ahogyan arra Bahtyin rámutatott: „A költészet egybemossa a nyelvben a napokat.” (Lásd: Bahtyin: i. m. 205.) 653
