Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Solt Kornél: Amikor az író téved...
őt. Hadd idézzem tovább a magyar fordítást (ez a rész Szobotka Tibor alkotása)13: [Irene:] „[...] Úgy érzed, sikerült? [ti. a házasságuk] Soames a homlokát ráncolta.- Hogy sikerült e? - ismételte zavartan. - Sikerült volna, ha [...]” stb. (I. kötet 204.) Az angol szövegben azonban nem az áll, hogy ,ismételte zavartan”, hanem az, hogy Soames dadogott (he stammered)14. (245) Ténylegesen azonban nem dadog, hanem a success” szót ismételgeti15. A „közlés” és a „megmutatás” (David Lodge-nál: a „teliing” és a „showing”)16 nem áll összhangban egymással. Szobotka Tibor remek fordításában ezt észrevette és ki is javította. Itt tudálékos és felesleges lenne a lábjegyzet. Ezek a szerény példák is mutatják, hogy a regényfordítás a nehéz föladatok közé tartozik, ugyanakkor nem is éppen a legmegbecsültebb.17 Távolról sem vagyok híve a tükörfordításoknak. A jó fordításhoz egyaránt kell fordítói hűség és fordítói szabadság.18 Ami mégis témámat közelebbről illeti, úgy vélem, hogy az esetek nagy számában az a helyes eljárás, ha a fordító nem javítja ki a hibás szöveget, de jegyzetben rámutat az írói hibára. Ekkor egyszerre tiszteli az író szerzői jogát meg az olvasó jogát az igazsághoz. Végül csak megemlíteném, hogy szerintem a regényirodalom nagy számban tartalmaz „hivatalosan föl nem fedezett” írói szöveghibákat. Befejezésül csak egyet említenék, természetesen A három testőrhőX', mely mindettől függetlenül bizonyára nagyszerű olvasmány. A példa: Dumas tökéletesen megfeledkezett Planchet-ről, a derék picar- diairól a 218. oldaltól a 234-ig. Részletesen leírja D’Artagnan veszélyes küldetését Buckingham herceghez, kellően részletezi a testőr visszaútját, de egyetlen szót sem szól Planchet-ről. (íme, a kisemberek örök sorsa!) Az utolsó, amit megtudunk a derék inasról, az, hogy ,,[...] úgy szedték le a lóról: (ti. Wind- sorban) ereje a végére járt.” (218) Fogalmunk nem lehet róla, hogyan tért haza szerencsétlen Párizsba. Akik eltűnését észrevettük, joggal aggódhattunk sorsáért. Valóban megkönnyebbülés, amikor ezt olvassuk a 234. oldalon, hogy midőn (hajnali három is elmúlt már) D’Artagnan kopog lakása ajtaján Párizsban, akkor a hű Planchet nyit neki ajtót. De a mű egyetlen olvasója sem tudná megmondani, hogy Planchet miként tudta magát egyedül, D’Artagnan segítsége nélkül (amikor Buckingham a kikötőket is lezáratta!) hazaverekedni Angliából Párizsba? Abban biztosak lehetünk, hogy nem semmisült meg Londonban, és reinkarnálódott ismét Párizsban. A szövegben tehát hézag van, de nem találkoztam egyetlen olyan fordítással sem, amely ezt a hibát észrevételezte volna. (Az angol kritikai kiadás7 sem!) Joggal föltételezhetjük, hogy a publikussá vált írói szöveghibák száma elenyészően kisebb a ténylegesen létező írói szöveghibák számánál. 649
