Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Valerij Zalotuha: A muzulmán

és a sírra állította, Szonya néni pedig egy tojást, palacsintát és kis csokoládét tett mellé.

Fegyka csendben még két pohárba vodkát öntött és az egyiket az anyjának nyújtotta.- Gyerünk, anya!...- Várj, hát Koljának? - állította meg Szonya néni.- 0 nem fog inni - válaszolta sietősen Fegyka, akit egy csöppöt sem keserített el ez a körülmény.- Az meg hogy lehet, hogy nem iszik az apja emlékére? Öntsél neki, öntsél! - utasította az anyja.

Fegyka elhümmögte magát, öntött a harmadik pohárba, az öccsének nyújtotta. Kolja szó nélkül elvette.

Szonya néni hangosan és keservesen felsóhajtott:- Na, gyertek, igyunk apus emlékére... Öröm ért bennünket, apus...Azt mondtad, hogy Kolja visszajön, és lám visszajött. Elve! Még kitüntetéssel is. Hanem te... - könnyek futották el a szemét, de visszanyelte és vodkával nyomatta le őket.

Fegyka kiitta a poharát, miközben még beszélt az anyja, Kolja pedig észrevétlenül a földre akarta tenni a magáét, de az anyja tiltakozva fölemelte a kezét.- Azt már nem, kisfiam, idd meg, igyál apád emlékére!...- Nem tudom meginni, anyu - mondta halkan Kolja.- Hisz mondtam - mondta nevetve Fegyka. — Ismerem ezeket a muzulmánokat, láttam eleget a sitten. A végén külön tányérból fog enni, majd meglátod. Égés neki mivelünk... Most mindjárt szalonnát fogok enni, neki pedig hányingere lesz, figyeld csak meg! - azzal egy szelet szalonnát tett a szájába és csámcsogva, grimaszolva rágni kezdte.

De Kolja nem nézett rá. Az anyjára nézett, és a tekintetével könyörgött, hogy ne folytassa.- Várj csak, kisfiam - folytatta Szonya néni, akinek rögtön a fejébe szállt a vodka. - Azt hiszed, hogy nem értek semmit. Azt hiszed, hogy egészen ér- tetlen, buta liba vagyok? Végigsírtam az egész éjszakát, amikor azt az átkozott kombinált tápot elloptuk Fegykával. Nem miattad, kisfiam, nem a megbán- tottságtól. Hanem emiatt az istenverte élet miatt! Hisz szégyen ez így! Egész életünkben lopunk, és egész életünkben szégyelljük magunkat! Szégyelljük! De ha nem lopnánk, nem maradnánk életben! Apád az erdészetnél dolgozott, fát lopott, abból építkeztünk. És az ágy, amin szültelek benneteket, az is lopott deszkából van. Ilyen az élet, mit lehet tenni... Na, de ezt? — mutatott a vod- káspohárra. - Azt mondod, hogy nálatok Afganisztánban nem isznak vodkát, ilyen a szokás. Tisztelem, becsülöm. Különben, bárcsak ne lenne ez a rohadt ital, csak a baj van miatta, de a sírnál meg kell inni három pohárkával. Ez is szokás. Csak a miénk, oroszoké. Tiszteled őket, ez nagyon szép. De akkor minket is tisztelj!

Kolja hallgatott. Afejét lehorgasztva tartotta, és kezdte leereszteni a kezét a pohárral - vissza akarta tenni a törölközőre, de Szonya néni hirtelen és dühösen fölütötte a kezét, és a vodka egyenesen Kolja arcába löttyent. Fegyka rekedten felnevetett.- Mi van, eltűrte az Allahod?

639