Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Tar Patrícia: Struktúra és identitás
Nincsen objektív kultúra, valóság: csak egymásnak alá- és fölérendelt értelmezések és használatok. A kultúra ideologikus „termék”, mely aktuális világértelmezésével segít beépülni a „szimbolikus rendbe”, tehát biztosítja az identifikációt. Az alapkultúra természetesnek álcázza magát, a történelmit természetiként mutatja fel, verifikálja.7 Ez az a művelet, amit a kritikai kultúrakutatás Lévi-Strauss bricolage-fogalmával fejez ki - homológiák és analógiák teremtésével (a természet és a társadalom rendje között) magyarázni a világot -, s amit a Garrenek művé ben az író-főhó's írásmódjában érhetünk tetten. Jörn Rüsen már idézett tanulmányában tévútnak tartja a narrativitásnak szembeállítását a tudományossal. Úgy véli, az elbeszélés a történelemtudat alapművelete, ami képes az idó'tapasztalatot értelemmel, jelentéssel itatni át: ezért beszél identitásképző funkcióról. Az elbeszélések az események „puszta megtapasztalását” úgy „kezelik”, hogy az belesimuljon, beleépüljön a már meglévő' értelmezési keretbe, azaz az adott kontextus, kultúra bevett narratív elvárásaival dolgoznak. Az idegen mindig lefordítódik, átkódolódik egy olyan nyelvre, amit jól ismerünk, beilleszkedik a meglévő jelentésekbe — a valóság konstruálódik, az idegen ismerőssé alakul. Rüsen ebben a folyamatban a történelmi ábrázolások kommunikatív funkcióját tartja dominánsnak, illetve a címzettre való vonatkozást: e kommunikatív jelleg célja, hogy a bennük felmutatott történeti tudás befogadása jól megalapozottan mehessen végbe: „Ebben válik képessé arra, hogy individuumokat és csoportokat helyezzen önmaguk és világuk időbeli változásában, hogy artikulálja a sajátnak és idegennek tulajdonítás viszonyát a társadalmi élet meghatározott álláspontjaival kapcsolatban, hogy hatalmi és uralmi viszonyokat törvényesítsen és bíráljon, életesélyeket értékeljen és hasonlók.”8 A Mítosz és regénytechnika című dolgozatban bemutatott strukturális elemzés tehát csak akkor viheti tovább az értelmezőt egy termékeny interpretáció irányába, ha kiegészítjük azzal a gondolatmenettel, mely szerint a változás mögött az örök felmutatásának retorikája Garren Péternek, tehát az egyik regényszereplőnek tulajdonítható. Innen nyeri el értelmét a regénytechnika: a történeti természetivé alakítása ideológiájának szolgálatában áll. A polgári világrend legitimálása, illetve a kultúrát váltó civilizáció világ- magyarázata, a mitikus értelmezés mint a múlt, jövő és jelen egy jelentésben (struktúrában) való megragadása identitásképző funkcióval bír. Rokon vonás ez az Egy polgár vallomásai című regény fikcionalitásával. Mekis D. János A regényes önéletrajz” című tanulmányában9 szintén a Bil- dung-jellegű önalakítás elvét említi, azt, hogy a polgári társadalom válságának élménye, az identitásvesztés fenyegetése „valamiképpen feloldódik” a retrospekció, illetve a megírás, a múlt-konstitúció folyamatában. ,A stilizált világmodelláció egyik fő eszköze a mítoszteremtés: az emlékek »szövedékében« egyfajta magán mitológia teremt rendet.”10 Mekis D. János fölvázolja a regényszöveget, az emlékezést szervező magánmitológiát - a mitizált - Kassával, Európával. A különbség természetesen abban áll, hogy a Garren-cik- lusnál egy szereplőnek tulajdonítjuk a retorikát, míg a regény önéletrajz esetében a mitikus világkonstitúció az önéletrajzisággal kapcsolatban nyeri el jelentőségét. 542
