Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 6. szám - Havas Judit: A valóság és az álom határán

Ha megengedik, ebből idézek egy rövid részletet. A bevezető Laforgue- idézet választása sem véletlen, hiszen tudjuk, hogy Jékely a Széchenyi Könyvtárban dolgozott könyvtárosként.

Hjalmar látogatása

[...]

Huszonnégy éves vagyok, talán még nem sötétlett felém a fekete antikva betűs felírás: „helyrehozhatatlan". O, még cseppet sem késő. Elkérem majd Hjalmar hajreceptjét; az majd kinöveszti rég elhullott hajszálaimat. Súlyzót veszek, ruganyozót, és mint ő, esetenként tornászni fogok; leszokom a cigarettáról és több alkohol sem éri torkomat... Kiegyensúlyozott, hosszú életre szabott pirospozsgás ember leszek, mint Hjalmar, az északi fiú.

[.J

Tegnap, álmomban - vagy ébren, vagy félálomban talán -, mikor már a hajnal hűvös fénylehelete érintette szobámat, soványan, sápadtan, hozzám hasonló törékenységben megjelent Hjalmar, és elmondta néhány napja történetét.

Kedd

Ah! Que ne suis-je un simple dere á Paris, Montagne Saint-Gene- viéve... Un simple petit biblio- thécaire dans cette brillante cour des Valois!

(0, miért nem vagyok egyszerű pap Párizsban, a Saint-Geneviéve hegyen, egyszerű kis könyvtáros a Valois-k fényes udvarában!)

(Laforgue)

Ebéd utáni álomból ébredtem. Tudod-e, hogy ezek az álmok a legkülönösebbek? Az emberi agy álomalakító központjára hatnak talán a nappali fények és azért van olyan más ízük e félperces, félórás csodáknak? Hányszor szeretnék elfogója lenni és gondolattal, megfejtéssel fölébe kerekedni azoknak a más világból és egy, az emberitől rettentően különböző formájú életből fel-felrémlő sejtelmeknek, érzéseknek, képeknek, figuráknak! Mintha a pávagalamb denevért szülne, mintha tengeri rák teremne a körtefán... Néha azonban csak abban különböznek ezek az álmok éjszakai véreiktől, hogy azoknál kevésbé meseszerűek, kevésbé megfoghatók, és korlátlanná teszik az utólagos kikerekítést, a díszítést. Ilyen álmom volt akkor délután. Igyekszem minden regényesítés nélkül, csak a „valóságot”, a megtörténtet elmondani. (...)

De a létra hirtelen zuhanni kezdett alattam és vasalt vége végigharsogott a ház oromzatán. Laforgue is eltűnt; mintha felébredtem volna. Akkor látom, hogy nagyapám kerekrámás képében izeg-mozog az ágyam feletti falon, és haute-forme kalapját megigazítja a fejében.

532