Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Havas Judit: A valóság és az álom határán
- Nem szeretem a kalandjaidat és terméketlen életed sem tetszik nekem, fiam. Most is mire való ez a létrás história? Az a lány sohasem lesz a tiéd.- Álmomban sem? - kérdeztem szepegve a kemény arcú öregtől, és felültem illedelmesen az ágyon.- Talán.- Porhintő Bakarasz, a törpe, ugye, az elvisz hozzá, Nagyapa? Az öregúr csóválta a fejét.- Nem hinném, fiacskám; az a törpe egyszeri látogatód volt: nem volt más, mint a gyerekkor csodatévő hatalma. Egy életben csak egyszer jelenik meg, aztán sohasem tér vissza. Élj józan életet, Hjalmar fiam!... Most már igaziból felébredtem. Már sötétedett a szobában. Az ég finom rózsás-lilaszínű volt a nagy temető felett, és az eljövendő őszi ködöket káromolva, rémüldözve vakkantott, mormogott a kutyánk. Érdekes megfigyelnünk, hogy Jékely hogyan tesz különbséget éjszakai és délutáni álom között a fenti idézetben. Ismeri Freudot, Jungot, Adlert, az álommal kapcsolatos megközelítéseiket, megfogalmazásukat. Láthatjuk, hogy Jékely számára milyen fontos az álom, az álmodás és annak leírása. A családra jellemző volt az álom megosztása a többiekkel, még dédanyái álom is ismeretes a familiáris emlékezetben. Az álom tematikájának oly fontos szerepe volt Jékely életében, hogy 1957-tól különálló napló-műfajként, ahogy ő maga definiálta ezeket a feljegyzéseket, álomnaplót vezetett haláláig. Barátoknak - Nemes Nagy Ágnesnek, Kálnoky Lászlónak, Lator Lászlónak, Győri Jánosnak és Réz Pálnak - megmutatott egy-egy részletet. Az utolsó álmait is lejegyezte. Legutolsó álmát - leányától, Adrienne-től tudjuk - egy kis papírdarabkára írta. A családi iratokból újból és újból előkerül olyan lap, levél, amelyen az alábbi megjelölés olvasható: álom, álomrészlet. Most pedig Jékely Adrienne jóvoltából eddig még nem publikált, 1981-es álomnapló-részleteket szeretnék Önökkel megismertetni: Álomnapló (1981) Az álomnak a 40-es években kezdtem egyenrangú fontosságot tulajdonítani, vagyis körülbelül akkor, amikor a külvilág borzalmai kezdtek kifejezhetetlenné válni, vagy nem volt meg hozzájuk a feldolgozó képesség, látószög. Az álombéli élmény azonban, csodálatosképpen, általában valami távlattal s feljegyzésre kényszerítő többlettel jelentkezik. 1981. nov. 24. Több, mint félesztendeje nem volt a kezemben ez a napló. Pedig álmodtam „feljegyzésre méltó” dolgokat, méghozzá gyakrabban, mint a megelőző években - csak éppen a kategorikus imperativus hiányzott, hogy leírjam. Most is keserves elhatározás eredménye, hogy elővettem, s megpróbálok kettőt-hármat lemásolni papírdarabokról - vagy rekonstruálni emlékezetből - félesztendő álmai közül. Ismerünk álomban fogant versmondatokat, amelyek aztán novellává, verssé lényegültek. „Hogy melyik szülője a másiknak, az maradjon talány. Hogy me533
