Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Gyürky Katalin: Játékos bűn, bűnös játék Nabokov művészetében
S aki mindezt a talajból származó értéket nem veszi észre, és emiatt ön- gyilkossággal, illetve más ember életének kioltásával eldobja magától, az csakis bűnös lehet Dosztojevszkij művészi koncepciójában. S hogy Nabokov regényeiben ezek a tettek sem a rendkívüliek, sem pedig a közönségesek számára nemhogy bűnnek nem, hanem egyenesen - a nabo- kovi értelemben véve — „megváltásnak” minó'sülnek, ez a nabokovi rendkívüliek túlvilágba vetett hite mellett még valami miatt lehetséges. S ami miatt lehetséges, az ismét Nabokov intertextuális játékát, az elődjével szembeni lépéselőny kivívásának a lehetőségét mutatja. Ugyanis Nabokov is megfogalmazza a publicisztikájában azt, hogy az ő szemében mi képviseli a legfőbb értéket, s miből következik minden további fontos dolog. S amíg Dosztojevszkijnél ezt az orosz talaj jelenti, addig Nabokovnál az öntudat, ami - láttuk - a nabokovi rendkívüliek sajátja. Nabokov ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „Innen (vagyis az öntudatból - Gy.K.) ered minden egyéb: a haladó gondolatok, a költészet, az örökkévalóság meglátása.”27 S ha ezek a minden érték alapját képviselő öntudattal rendelkező rendkívüliek képesek meglátni az örökkévalóságot, akkor nem véletlen, hogy a földi börtönlét és illúzió helyett valahol máshol, másik szférában keresik a boldogságot. Ez a boldogságkeresés pedig Viktor Jerofejev szerint a nabokovi hősöknél az elveszett éden keresésével egyenlő, és ennek az elveszett édennek a megtalálására, illetve újbóli átélésére a nabokovi hősök az öngyilkossággal, Cincinnatus esetén pedig a vesztőhelyre való önkéntes fellépéssel adnak maguknak esélyt, azokkal a formákkal, amelyek a játszótárs Dosztojevszkij műveiben bűnnek minősültek. Az elveszett paradicsomnak ez a keresése pedig véleményem szerint a nabokovi műveknek a dosztojevszkiji szöveghagyománnyal folytatott ellentmondásosságára is megadja a választ. Ezzel kapcsolatban ismételten Harold Bloom „befolyástól tartó aggoda- lom”-koncepciójára utalok, amely, mint láttuk, abban a formában is megnyilvánulhat, hogy a szerző olyan művet alkot, amely paradox módon a korábbi mű kiindulópontjának, nem pedig következményének fog tűnni. És a nabokovi szövegeknél véleményem szerint ez feltételezhető, hiszen ahhoz, hogy a dosztojevszkiji rendkívüliek elszakadjanak az orosz talajtól, a dosztojevszkiji édenkerttől, először meg kell azt találniuk. És ebben a formában, amikor a nabokovi rendkívüli hősök a halhatatlanságban bízva megtalálják azt, ami számukra az éden, paradox módon nem folytatják, hanem megalapozzák és megelőlegezik Dosztojevszkij rendkívüli hőseinek helyzetét, az édentől való — a közönségesek szemében bűnös — elszakadást. Ugyanis ebben az összefüggésben lényegtelen, hogy Nabokov hősei számára az éden a túlvilág, Dosztojevszkij koncepciójában pedig az evilág, ugyanis itt a hangsúly az éden keresésén, megtalálásán, majd annak dosztojevszkiji elvesztésén lesz. Egyfelől tehát azt láthatjuk, hogy a nabokovi szövegek az előd alkotásait több szempontból is kiegészítik, Nabokov az elődjével folytatott intertextuális játékában megteszi a játék következő lépéseit, másfelől viszont - mivel Gada- mer szerint a játék nyilvánvalóan olyan rendet jelent, melyben a játékmozgás ide-oda ingázása magától adódik”28 - meg is előlegezi a dosztojevszkiji szöveghagyományt, rámutat arra, hogy a halhatatlanság hite vagy annak hiánya, valamint a megtalált édenkertbe vetett hit és az attól való elszakadás 519
