Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 6. szám - Gyürky Katalin: Játékos bűn, bűnös játék Nabokov művészetében

ladni. És hogy a számukra szenvedést nyújtó, mások által bűnösnek vélt földi létüket még inkább megrövidítsék, s az erre a világra jellemző ellentmondásokat feloldják, olyan lépéseket kell megtenniük, amelyek Nabokov Játszótársa”, Dosztojevszkij művészi koncepciójában a legnagyobb bűnök sorába tartoznak: az öngyilkosságot, illetve a Meghívás kivégzésre esetében a közönségesek által végrehajtott, de az „áldozat” Cincinnatus számára is megköny- nyebbülést jelentő gyilkosságot.

Ezzel kapcsolatban kell kitérnem arra, hogy mi számított bűnnek Dosztojevszkij koncepciójában, és mi jelenti a bűnt Nabokov műveiben. Láttuk, Nabokov regényeiben a közönségesek szemében a rendkívüliek mássága a bűn: ráadásul Luzsin esetében a mássághoz kapcsolódó játék is ilyen megítélés alá kerül.***** Dosztojevszkij regényeiben azonban a bűn a közönségesek szemében a rendkívüliek által elkövetett gyilkosság, illetve öngyilkosság. És a bűn megítélésének ilyen jellegű különbségét illetően ismét a két szerző publicisztikájára hivatkozhatunk, ahol a rendkívüliek halhatatlanságról való eltérő elképzelései a bűn megítélését is befolyásolják.

Dosztojevszkij koncepciójában ugyanis a magasabb rendű ember, aki képes elkövetni az öngyilkosságot, valójában mélységes szenvedéseken és gyötrődéseken keresztül jut el önmaga elpusztításának a gondolatához. Hiszen el- háríthatatlanul ott tornyosulnak előtte a legelemibb kérdések: minek élni, amikor tudja, hogy az állatokéhoz hasonló létforma undorító, abnormális, és méltatlan az emberhez. Mivel nincs számára halhatatlanság, nem lehet boldog még akkor sem, ha a kölcsönös felebaráti szeretet közvetlen boldogságában részesedik is, mivel tudja, hogy holnap minden megsemmisül: ez a boldogság, az egész szeretet, az egész emberiség vele együtt a semmibe, az őskáoszba süllyed.

„Márpedig ilyen körülmények között - vallja - semmiképpen sem vagyok hajlandó elfogadni semmiféle boldogságot, nem azért, mintha nem vágyódnék rá, nem holmi elvi csökönyösségből, hanem egyszerűen azért, mert nem leszek boldog, képtelen vagyok boldog lenni, ha holnap a nihil fenyeget. Ez az érzés ösztöneim legmélyén fenyeget, és nem tudom legyőzni.”25

Tehát, ha nincs halhatatlanság, akkor nemcsak hogy a túlvilági boldogság elképzelhetetlen, hanem az evilági boldogság sem lehet adott a rendkívüli ember számára, s az emiatt érzett kétségbeesésre nem lát más megoldást, minthogy kioltja a saját, illetve a másik ember életét.****** Tehát Dosztojevszkij rendkívüli embere számára is az evilági boldogtalanság megszüntetésének módja az öngyilkosság, ugyanúgy, ahogy Nabokovnál azt Luzsin esetében láttuk, azonban az, hogy Nabokov művészi koncepciójával ellentétben a doszto- jevszkiji 9/10-edhez tartozók számára ez bűnnek minősül, az az orosz evilágba, a talajba vetett hitükkel van összefüggésben.

Hiszen Dosztojevszkij szerint „az orosz ember kezdettől fogva soha nem tudta magát elképzelni a föld nélkül. Érdekes, hogy a jobbágyrendszer felszámolása után is ennél a formánál, a földnél maradt a nép nagy többsége, és csak a földdel együtt tud létezni. Tehát a szabadságot sem tudták elképzelni a föld nélkül, azaz a föld számukra mindenek előtt való, ez mindennek az alapja, a föld minden, és a földből születik minden további: a szabadság, az élet, a becsület, a család, a gyerekek, a társadalmi rendszer, a vallás, egyszóval minden, ami értéket képvisel.”26

518