Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 6. szám - Gyürky Katalin: Játékos bűn, bűnös játék Nabokov művészetében

„Öltözködésében is, a mindennapi életben is nagyon homályos indítékoknak engedett, semmin sem gondolkodott, ritkán váltott fehérneműt, gépiesen húzta fel éjszakára az órát, ugyanazzal a pengével borotválkozott, amíg az már nem szedte le a szó'rt, alkalomszerűen és igénytelenül táplálkozott — s valami szomorú tehetetlenségi erő folytán ebédhez mindig ugyanazt az ásványvizet rendelte, mely könnyedén megfacsarta az orrát, viszketést okozva a szeme sarkában.”18

S ez a merev sémaszerűség még Luzsin „szerelmi életére” is rányomja a bélyegét:

„»Hű - sóhajtotta Luzsina -, végre megszabadultunk« — gyorsan átölelte férjét, és elkezdte csókolgatni - a jobb szemét, aztán az állát, aztán a bal fülét, betartva a szigorú sorrendet, melyet Luzsin valaha jóváhagyott.”19

Ez a Luzsinban fellelhető másság, igaz, más szinten, de megvan a Meghívás kivégzésre Cincinnatusában is. Nála azonban a különcség nem a patológiával, hanem sajátos önkifejezésével, vagyis a .józan ész” képviselőire jellemző közhelyek elkerülésével áll összefüggésben. Erre utalnak Cincin- natusnak az írással kapcsolatos megjegyzései:

„Én olyan pontosan látok mindent magam előtt, de hát ti mások vagytok, mások, és nem én, és ez végzetes. Nincs meg bennem az írás képessége, de bűnös szimattal sejtem, hogyan kell egymáshoz illeszteni a szavakat, sejtem, mit kell tenni, hogy egy hétköznapi szó átvegye szomszédja fényét, hevét, árnyát, hogy tükröződjék benne”, illetve:

„Ó, nem akar a személyiségem macskaként mosdani, nem kezdek lelkem- mel sötét szobamélyi hév hancúrozást, nincs semmi, semmi vágyam azon kívül, hogy az egész világnémaság ellenében is kimondjam magam.”20

És mivel a .józan észhez”, a 9/10-edhez tartozók soha nem érthetik meg a cincinnatusi önkifejezés különc módját, számukra a főhős végig átláthatatlan, áthatolhatatlan marad. És véleményem szerint nem véletlen, hogy Nabokov regényében az elbeszélő a főhősök másságát ilyen jegyekkel is hangsúlyozta, ezekkel a jegyekkel is meghosszabbította elődje szöveghagyományát. Hiszen ezeknek a jegyeknek a felhasználásával sokkal jobban érzékelhető már a Dosztojevszkij művészi koncepciójában is fennálló kontraszt a rendkívüliek és a közönségesek között, és még inkább mélyül az a szakadék, amely elválasztja a főhőst a többi szereplőtől.

A nabokovi játékban pedig a következő lépés megtétele, Dosztojevszkij szövegeinek „kijátszása”, legyőzése ezzel a szakadékkal áll összefüggésben. Hiszen ez a szakadék egy olyan sajátos - ugyan Dosztojevszkij műveiben szintén megtalálható, de ismételten korántsem ennyire erősen hangsúlyozott - magatartást fog kiváltani az átlagos, ,józan ésszel” rendelkező szereplőkben, amely a két főhős további lépéseit is meg fogja határozni.

Ez a magatartás pedig az a meg nem értés, amelyet a szereplők a főhős mássága, különcsége iránt tanúsítanak. Gondoljunk csak Luzsin feleségére, aki első látásra úgy tűnik, hogy képes magára ölteni a dosztojevszkiji szent, megváltó asszony szerepét, akkor, amikor ilyen jellemzést olvashatunk róla: „De ami a legelragadóbb volt benne, azt senki sem vette észre: lelkének azt a titkos képességét, hogy csak azt érzékelje, ami valaha gyermekkorában vonzotta és gyötörte, amikor a lélek szimata még csalhatatlan: hogy állandóan kibírhatatlan, gyöngéd szánalmat érezzen a védtelen és boldogtalan élőlények

515