Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 5. szám - Gyárfás Péter: Szép képek

élve dolgozik: ebbe az irányba látszik elmozdulni a pályaív. Az elismert, elfogadott, díjazott művész, aki az új festészeti (fontos) kitérője után megtalálta saját útját, s a világmegváltás avantgárd vágya helyett önnön helyzetét kommunikálja (közli) képeivel. Veszélyes változás lehet ez, s arra vezet, amelyet - régebbi, de a zsákutcáiból kikerülő polgári fejlődés nyomán bizonyosan újra erőre kapó elnevezéssel - úgy hívnak: társasági festő. Ez a tendencia — ha a művekből kiszűrődőén konfliktusmentesnek ható létérzés megerősödik - a nagyvonalú festői tudás formai erejének fölülkerekedésével a művészt a még dekoratívabb képek felé viheti el. Ez a festészeti vonulat - jó esetben - nagyméretű díszítőművészeti munkákban nyerheti el önnön legjobb formáját. Ami összhangban is van azzal, hogy Fehér bemutatásra került képei is azt rögzítik a szemlélőben, hogy készítőjük láthatóan nem küzd szakmai problémákkal, bár különösebb kétségek sem gyötrik: önazonossága megrendíthetetlennek látszik, társadalmi helyzete tudatában van, s annak kifejezést is ad: ezt a művészi (lét)állapotot írja le. Kiegyensúlyozott, békés, megfontolt, nyugodt, kicsit kétkedő arc tekint le ránk az Önarckép fülessapkában síkjáról, s vizs- gálgat bennünket, akik arra szántuk időnket, hogy őt megnézzük. Mintha egy korunkbeli és hazai Bernini vagy Rubens jött volna el közénk (akinek megörökítéséhez szükségünk lenne a Wittkowerek intenciójára).

A Fehér László számára mintát adó Richter a Festészet napi gyakorlata című könyvében így ír: „Tengernyi olyan festő van, aki túl tehetséges ahhoz, hogy jó képeket fessen. Önmagában az, hogy képesek vagyunk arra, hogy valamit megtegyünk, sohasem elegendő indok arra, hogy meg is tegyük azt.” Fehér vitathatatlan szakmai tudása alapján mindig képes volt és maradt arra, hogy a 2001-es kiállításain láthatókhoz hasonló képeket fessen. Napi gyakorlat ez számára. De ő, a századvég festészetének kanonizálódott művésze, ennél többre hivatott, a Richter-i értelemben is.

479