Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 5. szám - Jaan Tätte: Kereszteződés a főútvonallal avagy mese az aranyhalacskáról
Osvald : Remélem, azt akartad mondani, kényelmetlen. Laura: Kellemetlen! Osvald : Beszélni akarok veled. Beszélnem kell veled. Nem tudom, elért-e már hozzád az, amiről korábban beszéltem. Milyen gyakran történtek a te életedben csodák? Gondolom, nem minden nap. Az, hogy te itt vagy, csoda. De ez egy kis csoda a csodák láncolatában. Talán most különösnek tűnhetek. Magam sem tudom, milyennek lát- szódom, de nem az vagyok, aki korábban voltam. Csodálatos dolgok estek meg velem. (Szünet.) Ha akarsz, végigdőlhetsz az ágyamon. De kérlek, hallgasd, amit mondok. A szemed is lehunyhatod, csak hallgass. Hamarosan két teljes oldal szöveget ugyanis nekem kell elmondanom egyvégtében. (Laura feláll, odamegy az ágyhoz, ahol két kormos pénzköteget talál.) Laura : Miféle pénz ez? Osvald: Az nem pénz. Az mese. Egy meséskönyv. Én most idegen vagyok a számodra, ám ez a mese mirólunk szól. Rólad és rólam. És ha félbeszakítod a mesemondásom, akkor ennek a mesének a Laurájává válsz. Laura: Ezt nem értettem. De a mesék a gyengéim. Osvald: Van még valami gyengéd? Laura: A bungy jumping. Osvald: Mindent érteni fogsz, ha végighallgatsz. (Laura végigdől az ágyon. Osvald a másik szobából egy takarót hoz neki.) Osvald: Élt egyszer egy férfi. Ez én vagyok. Az egész élete egy nagy álmodozás volt. A világon senki sem álmodozott olyan sokat, mint ő. Már az anyja hasában a napról és a szélről álmodott. Ez a férfi mindenről álmodozott, arról is, amit ismert, és arról is, amit nem. De minél merészebbé váltak az álmai, annál kevesebbet kapott az élettől viszonzásul, annál nedvesebb volt reggelente a párnája. Kinézte magának az egyik osztálytársnőjét, és hosszú sétákról álmodott vele ködös parki sétányokon, odaálmodta a lány lélegzetét az arca közelébe, hosszú estéken át a lány ablaka előtt ácsorgott, és várta, mikor huny ki a fény, hogy a hóesésban odasuttogja neki: jó éjszakát. Ám sohasem volt pénze, hogy mozijegyet és csokoládét vegyen rajta. És ily módon a lány nem is tudhatta, hogy a legszebb gondolatainak ő volt az ihletője. Később a fiú arról álmodozott, hogy művész lesz, képeken örökíti meg azokat a féktelen képzelgéseit, amelyek életének minden pillanatát kitöltötték, ám az egyetemen hamar kiderült, hogy nem képes fizetni tanulása költségeit. Ezután következtek a közlekedési táblák. Utána meg a házasság. Álmai betetőzése, álmodozás a szüntelen összetartozásról, a megértésről és a gyengédségről: ám a valóságban mindez meghiúsult az állandó pénzhiány, a felesége teljesíthetetlen igényei miatt, és ezzel véget is ért. Az álmok azonban folytatódtak. A nappalok rövidek voltak ahhoz, hogy minden álmát végigálmodja, és hamarosan nem futotta erre az éjszakákból sem. O csak üldögélt üres tekintettel, felhagyott a munkájával, leköltözött a maga kis erdei házikójába, és gondolatban élte meg a legszebb és 452
