Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Neszlár Sándor: Curriculum Vitae

ják, fontos a helyes időzítés. Az akkor és az ott pontos társítása. Kifejezetten feldobott voltam, nem izgatott, feldobott. Intenzív lettem, még a kedvem is felderült. De aztán volt egy pár perc, amikor... amikor... elbizonytalanodtam. Na, nem fogmosás ez! Mindig is szerettem repülni. Egy. Esek le, jólesik. Kettő. Mindig is szépen tudtam zuhanni, mondogatták a társak. Három. Kicsit könnyes a szemem. Négy. Hallom, hogy nő a fű, a fa, lélegzik a világ! Öt. Őt ismerem valahonnan! Köszönésből ismerjük egymást, csak: Kíváncsi vagyok, hogy mormol-e majd értem imát? Nem mintha számítana is valamit! Hat. „Nálunk csak gyógyulhat!” olvasok visszafelé egy hirdetést. Otahluygóyg kasc knuláN) Hét. .Mindig csak önmagad légy!” Nyolc. Ott hátul a mászóka mellett, bujócskáznak a gyerekek, leszakadt egy pad. Kilenc. Már nincs sok hátra! Tíz. Szép az élet! Tizenegy. Csókot hintek a világra, teremjen csak! Tizenkettő. Nem lassan megfésülködöm, megigazítom a ruhám, megköszörülöm a szám: „Az élet küszöbén három életút közül választottam. Az első, ha jobbra lépek, felfalnak a farkasok. A második, ha balra lépek, én falom fel a farkasokat. A harmadik, ha egyenesen, önmagam falom fel. Az élet küszöbén a harmadik utat választottam. Az élet választotta nekem a harmadik utat? Mondanom sem kell, a jóslat beteljesült: önmagamat faltam föl.”

Tizenhárom. Bár tagadom, hogy félős lennék, becsukom a szemem: Nem csak a hatásért! Kérem harminckettő vagyok, megérdemlek tizenhármat, nem csak emeletből. Hirtelen halok meg. Szépen - tragikus hirtelenséggel! - Gyorsan pörgetem le rövid kis életem, s... szerencsére nem vagyok halhatatlan.

45