Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 5. szám - Jaan Tätte: Kereszteződés a főútvonallal avagy mese az aranyhalacskáról
Osvald : Te tényleg ennyire le tudsz bámulni? Laura: Nem hiszem. De alaposan megfog a nap. Hadd gondolkozzam már! Egyáltalán nem emlékszem, hogy bárki is lefényképezett volna. Osvald: Mostanra rövidebbre vágattad a hajad. Ez itt képhiba vagy anyajegy? Laura: Anyajegy. Osvald: Én is arra tippeltem. Laura: Ez tényleg hihetetlen. Osvald: Mi hihetetlen? Laura: Hogy benne vagyok egy lapban, és egyáltalán nem tudok róla. Osvald: Az tűnik hihetetlennek, hogy most itt vagy. Laura: Hogyhogy? Osvald: Hiszen már elmondtam. Laura: Mit? Osvald: Rátaláltam erre a képre. Vagyis helyesebben, a kép jött el ide hozzám, és én mindjárt tudtam, hogy én semmi mást nem akarok rajtad kívül, bár a lehetőségeim szinte korlátlanok. Egy hónapig téged hívogattalak, téged vártalak. És most itt vagy. Laura: Hagyja ezt, ez valami ostoba véletlen. Osvald: Én erre nem mondanám, hogy ostoba véletlen. Sőt, biztos nem véletlen. Laura : Akkor micsoda? Osvald: Én tudom, mi ez. Én nagyon akartam ezt, de egyedül nem mentem volna semmire. Ezt mi ketten együtt csináltuk. De túl sokat beszélünk. Ezekről a dolgokról nem beszélni kell, ezekkel tisztában kell lenni. Én tisztában vagyok vele, és te is tudod, miről van szó. Laura : Én semmiről sem akarok tudni. Osvald : De mit gondolnál az én helyemben? Képes volnál-e azt gondolni, hogy az, ami már bekövetkezett, nem végleges megoldás? Sohasem találkoztunk volna, ha ez a találkozás nem lett volna szükségszerű. Laura : Kinek a számára? Osvald: A miénkre. Laura: Az én nagy találkozásom már megtörtént Rolanddal. És az volt a csoda. És a maga számára abban nincs hely. Osvald: A csodákig még eljuthatunk. Vannak olyan álmaid, amelyeket beteljesületlennek tartasz? Nyilván. Az én álmom az, hogy szeress. Nem tartom beteljesülhetetlennek. Laura: Pedig az. Most hallgasson meg engem. Maga csak magáról beszél, a saját ábrándjairól. Tudja, milyennek érződik ez egy kívülálló számára? Mintha egy idegen asszony jönne az otthonomba, akinek az az álma, hogy az anyám legyen, ám az én anyám ott van a szomszéd szobában. Osvald: Amikor kettecskén beléptetek ide, sejtettem, hogy komoly bonyodalmak következnek. Megteszem az ajánlatomat. Hagyjuk el a bonyodalmakat, add ki ennek a fiúnak az útját most mindjárt. Laura: (Feláll) Köszönöm a szállást. (Fogja a csizmáit, és elkezdi azokat a lábára húzni.) Már kellőképpen átmelegedtem. Osvald: Mutatok neked valamit. Laura : Még ez hiányzott. Osvald: Nem, megmutatom. Akkor mindent meg fogsz érteni. Egy pillanat. ( Összehúzza a függönyt.) Ülj le, mindjárt meglátod. {Az ajtó nagy csattanással felvágó441
