Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 5. szám - Jaan Tätte: Kereszteződés a főútvonallal avagy mese az aranyhalacskáról
boldog lehetsz. Oh istenem, és milyen boldog vagyok én. Laura: Kérem, térjen már észre. Osvald: Gondolod, hogy túl nagy köztünk a korkülönbség? Legfeljebb tíz—tizenöt év lehet. Ennyi nem oszt, nem szoroz. Laura: Én nem tudom, mi játszódik le a fejében, de Rolandot annyira szeretem, ahogy egyáltalán szeretni lehet valakit, és mindaz, amiről maga beszél, már megbocsásson, de számomra csupa hülyeség. Elkezdett itt egyedül valamiről ábrándozni. Várjon még egy kicsit, hátha idetéved egy olyan nőszemély, akit megérint ez a szöveg, de engem hagyjon ki a játékból... A maga vágyai és álmai, vagyis ez az egész helyzet, nem idegen a számomra, de szögezzük le, hogy a véletlen nem a megfelelő embert sodorta az útjába. Bizonyára találkozik még olyasvalakivel, aki igényli a maga kínálta boldogságot, de még egyszer megismétlem, én nem tartok erre igényt. Osvald: Sohsem lehet tudni. Engem mindenesetre nagyon érdekel ez a dolog. Viseled még azt az apró aranyláncot, melynek egy aranyhalacska a medálja? Most is a nyakadon van? CSzünet. Laura végigtapogatja a ruháját.) Laura: Nem, én nem ismerem magát. Osvald: Nos, ott van? Laura: És ha ott van? Honnan tud róla? (Körbenéz a szobában.) Maga csak nem... Osvald: Mi nem? Talán látnok? Nem hiszem, hogy látnok volnék, ámbár volna rá okom, hogy ezzel fárasszam az agyamat. Laura: De hát akkor honnan tud róla? Vagy csak úgy vaktában mondta? Osvald: Nem, nem vaktában, noha volt némi kockázata. Laura: (kissé felélénkülve) Akkor honnan tudja, ez valóban érdekelne. Osvald: A történet első fele túlságosan egyszerű ahhoz, hogy elmondjam, a második pedig túlságosan hihetetlen. Kiváltképp a tamáskodóknak. Laura : Mindamellett érdekes lenne megtudni. Osvald: Egy hónappal ezelőtt itt járt nálam egy férfi. Az útfel- ügyelőségről. Néhány hivatalos ügyet kellett tisztáznunk. Egy csomó dosszié és papír volt nála, amelyeket én aláírtam. Az asztalomon ott hevertek a saját papírjaim is, meg mindenféle limlom, és ő ittfelejtett köztük egy magazint. (Odamegy a magazinért.) Láttad már? Laura: Mutassa! Osvald : Mutatom, máris megmutatom. Látod ezt? Éppen kifelé jössz a tengerből. Laura: Nem is hallottam róla! Hiszen ez én vagyok. Hogy mikor és ki csinálhatta, arra egyáltalán nem emlékszem. Istenem, de kínos. És ekkora méretben. Istenem, milyen barna vagyok rajta. Mintha nem is én volnék az. Istenem, és Maria ott jön mögöttem. Most törhetem a fejem. Miféle magazin ez? Osvald: Nincs meg a borítója. Laura : És a képem betölti az egész oldalt. Miféle magazin ez? Osvald: Mondom, hogy nem tudom. Gyönyörű kép. Azóta folyton ezt nézem. Laura : Aha, és ott van a nyakamon a lánc! 440
