Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 5. szám - Clive Wilmer: Három Brueghel-kép; Az apátság romjai; Il Palazzo Della Ragione (versek)

Az apátság romjai

És most szél nyargal át a fűbenőtte termeken, S a masszív oszlopok fölött csak az ég ível.

Szerzetes-építői

Otthonosak voltak a kővel és a csönddel.

S mivel tudták magányos téli tölgyek Meg sziklatömbök fenséges szívósságát,

S a lápvidék zord ritmusát,

Ide vonultak vissza, hogy az Észak Kérgéből növesztve megmintázzák ezt a formát Nagy csöndjük magja körül.

Elméjükben is táj volt.

Nem érzékelnek-hízelgő nyári kertek,

Vagy vízpartok, a kérdezőt elzsongítók;

Tájaik idegekig-hasító Küzdelmeket idéztek;

A kemény szikla és a jég a folyón Ellenállt, ezt tanulták meg lebírni,

Megtörni, míg megadja magát Örömteli csendes erőknek - A lágy nap átható melegének,

S magasztos-bölcs tekintetének.

A jégfedte téli folyó,

A szikla, s az éles szél

Ellenállt az alkotó kámzsás akaratnak.

De ettől csak feszesebb lett a kérdezés, mely Értelmet gyúrt izmaival,

A láp csöndje jelentést havazott,

És tudták, míg a jég olvad vagy reped, Sziklamód ők is megmaradnak.

S így a kiművelt elmék követőiből formát Teremtettek a jelentéshez, olyat, mely Értelemtől-súlyos levegő fölé ívelt.

Ezt roppant kecsességgel alkották Híven koruk szelleméhez,

És gonosszal, romlással, esővel-széllel dacolva Lényege nem változott a változó időben.

És most szél nyargal át a fűbenőtte termeken,

S a masszív oszlopok fölött csupán az ég ível.