Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 5. szám - Prágai Tamás: A prédikáló szék
zük, kiloccsantva egy vese, mellé sorba szív, tüdő, gyomor, máj és minden efféle, az ostyatartó helyén pedig - kimondani is szégyellem - két akkora here, mint az öklöm. Retec Rozi közben tüsténkedni kezd. Utasításokat ad a Kövér Máró nevezetűnek a húsok elkészítésének tekintetében, mire az válogatni és lapogatni kezdi a belsőséget, különválaszt kövéret soványtól, vastagot vékonytól, rövidet hosszútól. Retec Rozi ezalatt a késekhez lát.- Evett ám itt az esztergomi érsek úr is tüdőshúst, tudja-e - jegyzi meg a szemlátomást alárendelt helyzetű, ám alakra talán még terebélyesebb asz- szony. — Mert én a Kövér Máró vagyok, a tehénbakó. Aztán kérdezze csak meg, iszen cimborák: megmondja, hogy az én tüdőshúsom megér egy misét! Beszéd közben egyre magasabbra srófolja a hangját, mintha mi a hangerőt állítanánk, végül már ordít: a konyha rideg faláról lepattan a hang, és ide-oda siklándoz a zsíros étkek történetével vastagon átitatott kőlapokon. Az asszony hirtelen hatalmas cubákot kap fel az asztalról, és teljes erőből a sarokba hajítja.- Megáll’, te gyíkfattya, te! A homályos zugból púpos hátú, harcsabajszú szörnyeteg mászik elő, szűköl, és az egyik lábára szemlátomást biceg. Varacskos pofájából kivillan két, előre álló szemfog. Nem kell úgy gondolnod, mert félrevezetne, ha az ördög klasszikus ábrázolásainak valamelyikével hoznád kapcsolatba alakját: egyszerű szörnyszülött, amilyen minden bokorban terem; aki mégis feladatot, még ha alantas feladatot is, de hasznos tevékenységet (némi fizikai munkát) végez az udvartartás körül. A szörny az asszonyság figyelmeztetésével mit sem törődve a legátushoz sunnyog (az a találkozás elől nem tud kitérni), és hozzádörgöli a hátát. A szörnyből áradó vizeletszag megcsapja Osztrardusz orrát; bárhogyan próbál is menekülni, a torzszülött az ölébe telepszik és átkarolja, és Osztrardusz megdöbben: a kar szorításában támadójára ismer. Szerencséjére - és ezt a Kövér Máró javára mondom - ebben a pillanatban hatalmas lapocka csapódik a szörny harcsapofájába; valósággal lesepri a földre; úgy, hogy a lény (leghelyesebb, ha politikailag korrekt módon így nevezem) csaknem felborul, de legalábbis elveszíti egyensúlyát, és furcsa, féloldalas mozgással a kemence mögé menekül.- Néé, még megcsúfolja a tekintetes urat! - nyerít a szakácsné. - Vigyázzon evvel, tekintetes úr, mert nagy tréfamester ez, akkora fasz, mint a pöcsöm, jaj, mit beszélek (és Máró jobb kezével a szájára csapkod), de így kell vele bánni, ne! A nőszemély egyszerre elhallgat. Észrevesz valamit a legátuson? Mindenesetre hozzá lép és két vaskos ujja közé szorítja a se élő, se holt férfi állát.- Hanem most látom, milyen sápatag az úr, csak nem támadja valami kórság?- Vizelnem kell - jelenti ki Osztrardusz. A tehénbakó fölsóhajt.- Hát vizeljen. Hiszen szabad ember. A szörnyeteg valamit mutogat a kezével a matróna háta mögött, és az 410
