Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - Neszlár Sándor: Curriculum Vitae
dokió bajtársnak adtam eró't az utolsó órákban? Ki tudja, hány haldokló bajtársamat kellett kísérnem a halálba? Éreztem, a legfontosabb hivatást választottam. Zsoldosnak szegó'dtem, a haza zsoldosának. Egy sajnálatos baleset végett elveszítettem a karom, egy börtönbe osztottak be. Ide hozzák a halálra ítélteket. Az elítéltek között itt az a szokás, hogy az utolsó éjszaka falba vésik hányatott sorsukat. Minden csupa vér! Mindig elmondok egy imát az elítéltekért. Nemhiába apácáknál nevelkedtem. Fekete Péter- 7 A kedves szüleim még nem tudtak dönteni, illetve már nagyon is döntöttek. Ha lány, akkor Ilona, ha fiú, Sándor. Ha ezt hamarabb tudom, mik a le- hetó'ségeim, jobban igyekszem, szerencsémre a sors is kezemre játszott. Én már tudom, hogy hogyan fognak hívni. Most persze már magabiztosan beszélhetek, nem volt ez mindig így. Só't! A kezdeti lépések, ha lehet annak nevezni, a nem várthoz képest egész könnyen mentek. Igaz, az elején nagy volt a tömeg, és itt csak gyó'zni lehetett. Itt a részvét nem elég, tehát teljes mellbedobással tülekedtem én is a végső, az egyetlen cél felé. Az élbolyban szereztem, harcoltam ki elég jó pozíciót. Vártam még a hajrával, sohasem lehet tudni. Persze, ahogy a jelek is mutatják, idejében robbantottam. Egy pillanat volt csak. Előttem két versenyző szabálytalankodott, a körülöttük kialakult kisebbfajta galibát használtam ki. Hoppon maradt bajtársaim már csak a hátamat csodálhatták. Ebből jegyeztem meg, hogy nem elég a részvét, mindig győzni kell. Győzni! Ahogy az lenni szokott, gyorsan telt az idő. A kedves szülők - inkább nemző - még próbáltak némi segítséget küldeni. így utólag megérthető a nagy igyekezet, nem olyan könnyű ám idejutni. Bár ezek már csak esetlen kísérletezések voltak. Akkorra már csak a felesleget lehetett termelni utánam! Már azért kíváncsi lennék meglátni, merre hány centi a világ, amiről éjjelnappal beszélnek. Olyan furcsán morog az egész! Meg arra a kis vakarcsra is, aki a tesójának mond engem. Sőt ami hallatlan, velem dicsekszik baráti körben. Ezt anya mondta apának, bár ők sem különbek. Egyik két iksz, a másik ikszipszilon. Nemrég szóltak, menni kell, mert már anya nem bírja. És velem nem számolnak, hogy nekem most akkor hogy is köllene? Itt vagyok, már látom a fényt, az alagút végét. Már mindjárt ott leszek, mondják anyának. Csókot hintek a múltnak, rohanok meghalni!- 6 Még nem sikerült dűlőre vinniük, illetve már nagyon is döntöttek. Vagy Ilona, vagy Sándor. Jobban igyekszem, ha előre tudom, mik a lehetőségeim. Szerencsémre a sors is kezemre játszott. Én már tudom, hogy hogy fognak hívni! 40
