Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 5. szám - A. Németh Ibolya: Önarckép

A kavicsos úton megmerevedett. Mellette elsiettek az emberek, kutyákkal, bevásárló szatyrokkal, gyerekekkel megrakottan. Tüdejéből kiszorult a levegő, szívét összemarkolta a jeges üresség, a park kihalt pusztává szélesedett körülötte. Csak a bokrok nézték furcsállva: — Te nem tudtad? - csodálkoztak rá. Tudta, persze, hogy tudta. De az más volt. Megélte a feneketlen iszonyatot, a légüres életet, a fojtó magányt, a gondolattalan csöndeket, az elviselhetetlen- séget, a kiúttalanságot. De mégis más volt. Az agymosó lebegésben csak a beszűrődések szintjén működött a lét.- A tizedik hónap a realitás ideje. Elég volt a fájdalomtompító sokkból, számolj el velem! - szólt körülötte a világ.- Nen tudok — gondolta szomorúan az asszony. — Üres a kezem. Nincs erőm. Nincs semmim. Meghaltam.- Nem igaz. Nem haltál meg. Élsz. Akkor erőlködj!- Keserű vagyok. Öreg vagyok. Egyedül vagyok.- Ez igaz. De élsz.- Nem akarok élni.- Már késő. Hamarabb kellett volna döntened. Életre ítéltettél.- Nincs célom, amiért éljek.- Keress magadnak!- Kegyetlen és érzéketlen vagy, világ! - sírt fel az asszony.- Én vagyok az Élet. Rajta, védd magad!- Nem akarok harcolni. Megadom magam - görnyedt össze.- Hiába! — nevetett gúnyosan a világ. — Az ütések jönnek, ha védekezel, ha nem. S az életösztön úgyis tovább dobál. Emeld föl a fejed!- De fáj a szívem!- Persze hogy fáj, hiszen élsz.- De elhagyott. Egyedül hagyott.- Nem hagyott el. Más dolga akadt. Gigantikus szobrokat farag villámpörölyökkel a csillagok felett. Felhő szélén, lábát lógázva magyarázza a földi lét összefüggéseit. Szükség van rá.- Nekem nagyobb szükségem van rá. Nincs, aki rám mosolyogjon. Nincs, aki a kezemet fogja.- Ó, te kishitű! A napfényben az ő mosolya melegít. A szellőben az ő keze simítja arcodat. Nem érzed? Mindig melletted áll, és segít. Azt akaija, hogy élj! Nem tudod?- De tudom. Csak nem így akarom. Igazán akarom. Őt akarom, nem az emlékét.- Jönnek majd más szerelmek.- Őt akarom!- Dacolj csak! Lázadj csak! Ezek az Élet szabályai. Nincs másik szabály.- Átírom a szabályokat.- Tedd meg! Látom, éledsz. Villog a szemed. Az indulat is életjelenség.- Cinikus vagy. Jól szórakozol a bánatomon.- így van. Nem vagy te olyan különleges. Nem vagy te olyan egyedi. Átlagos vagy. Semmi vagy.- Tudom. De a fájdalmam az én fájdalmam.- Hordozd csak! Cipeld csak! Majd megkopik.- Akkor is az enyém marad.

396