Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - Kecskés András: Sármányfuvola, báránycitera
új, „kötött szótaghosszúságú, de kötetlen ütempárosítású (tagolású)” magyar verset hoz létre.7 Olyan verstípus ez, amely az énekelt vers zenei ritmusára emlékeztet anélkül, hogy szükségszerűen valamilyen dallammintát követne. Ritmusa magából a szövegből adódik, de nem írható le hagyományos verstani jelekkel és fogalmakkal, csak a bonyolultabb arányok érzékeltetésére is alkalmas kottafejekkel. Például így:8 j. j j i j n rm i j n i j> j. j hí Őszi éjjel Izzik a galagonya, Izzik a galagonya Ruhája. Cikke végén Hajdú kifejezte azt a reményét, hogy költó'ink „rá fognak ébredni a Weöres kísérletében rejlő hatalmas lehetőségekre”. A jövő ezt a reményt már csak azért sem igazolta, mert maga az újnak mondott verstípus sem vált igazán közismertté. Hajdú András sejtése csak 1983-ban, Kenyeres Zoltán Weöres monográfiájában bukkant fel ismét, 1964- es változatában.9 Könyvének Játékversek című fejezetében Kenyeres előbb a magyaros vagy ütemhangsúlyos sorképzés példáit veszi számba a Magyar etűdökben, hamarosan rátér azonban „a szótaghosszúsággal folytatott tudatos és kiszámított mesterkedés” vizsgálatára. Itt kerül elő Hajdú András neve és „egy merőben új versrendszer” körvonalait felvázoló elmélete.10 Kenyeres meggyőzően méltatja a Hajdu-féle sejtés eredetiségét és tudománytörténeti jelentőségét, ugyanakkor kitűnő érzékkel irányítja a figyelmet a kettős ritmus, a modern magyar verselésben szinte „általános versnyelvvé vált” szimultán verselés kérdéseire. Hajdú ezt a szempontot alig érintette, munkahipotézisét nem fogalmazta meg elég szabatosan és szakszerűen. Kenyeres viszont - bár Szuromi Lajos nevét nem említi - az általa bevezetett verselméleti fogalmakkal igyekszik körülírni a jelenséget. Találóan állapítja meg, hogy Weöres sajátos ritmikájú játékversei a magyar szimultán verselés ütemkapcsoló típusába sorolhatók, melyben ,p szavak, sőt az összetartozó szókapcsolatok mind a magyaros, mind pedig az időmértékes ritmizálás szerint bontatlanul együtt maradnak”.11 Nincs tehát szó merőben új rendszerről. Fontos felismerése, hogy ebben a verstípusban a költő nem kész mintákhoz igazodik, hanem „a versritmust mintegy a szemünk előtt teremti meg”, és ez a ,keletkező” ritmus „beleszólhat a képek szerveződésének folyamatába” is.12 Kenyeres kitér a ritmusnak a költői mű teljes szövegösszefüggésében betöltött esztétikai szerepére is, következtetése azonban sajnálatosan leszűkíti a vizsgált jelenségek érvényességi körét. Úgy véli, ez a ritmikai megoldás csak a játékversek sajátja, melyek ugyan „az ember egyik alapvető lelki tulajdonságát” sugározzák, ám „nem fejeznek ki mély emberi tartalmat”.13 Már Szabolcsi Miklós is a „bájos” esztétikai kategóriájába sorolta őket.14 A mai magyar költészet verstani kisenciklopédiájának szánt könyvében külön fejezetet szentelt Weöres Sándor ritmikájának Szepes Erika (Hódolat Weöres Sándornak).15 Hajdú András nevét nem említi, sőt, általában is elhatárolja magát azoktól a kutatóktól, akik „azt nevezik zeneinek, ami par excellence költészet”.16 Kenyeres Zoltán egyes megállapításait átveszi ugyan, de megpróbál következetesen a hagyományos verstani fogalmakkal dolgozni. Weöres ritmikai alapelve Szepes Erika szerint ,pzonos szótagszámú hang342
