Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - Kecskés András: Sármányfuvola, báránycitera
KECSKÉS ANDRÁS Sármányfuvola, báránycitera WEÖRES SÁNDOR ÜTEMMÉRŐ VERSTÍPUSA 1956 őszén Hajdú András 24 éves zeneszerző verstani tanulmányt nyújtott át egykori cserkészparancsnokának, Szabolcsi Miklósnak a Csillag „sztálini méretű szerkesztőségi termében”, A „Bóbita” ritmikája címmel. Az írás meg is jelent1, szerzője azonban akkorra már messze járt: Párizsba, majd Tuniszba, újra Párizsba, végül Izraelbe került. Dolgozatát hét évvel később, némileg lerövidítve, személyes hangú keretbe foglalva ismét közreadta a párizsi Magyar Műhelyben2. A Hallgatás tornya (1956) kötetéről szóló bírálatában Szabolcsi hivatkozott is „egy fiatal zeneszerző értékes tanulmányára”, aki a Csillag 1956/10-es számában kimutatta, hogy Weöres Sándor gyermekversei „új ritmikai rendszert képviselnek: a magyaros és mértékes elv zenei alapon történő egyesítését, a meglévő elvek sajátos szintézisét”.3 Hajdú András sejtése azóta méltatlanul feledésbe merült, a nagy, összefoglaló verstanok sem említik. (Ebben alighanem szerepet játszott a szerző „külföldre távozása”.)4 Ideje végre szembenéznünk a nem akármilyen horderejű kérdéssel: valóban „új ritmikai rendszert” kísérletezett-e ki Weöres a magyar költészetben. Hajdú úgy kezdett e kérdés megválaszolásához, hogy csak két magyar versrendszer létéről tudott (hangsúlyos és mértékes), legfeljebb a szabad verset tekintve még önálló rendszernek. Adyról és a szimultán verselésről nincs szó a tanulmányban, a két rendszer „keveredéséről” is csak egy rövid bekezdésben. A Bóbitakötet gyermekverseiben viszont egyértelműen egy ,harmadik versrendszer” elemeit és törvényeit ismerte fel Hajdú. Mi hát a dolog lényege? Hajdú szerint az, hogy Weöres „a szótagoknak versbeli helyzetükből eredő hosszúságát a szótagok abszolút hosszúságával is alátámasztja”.5 A „versbeli helyzet” mibenlétét ugyan nem határozta meg pontosan, de a szövegösszefüggésből sejthető, hogy a 4 szótagú „teljes”, valamint a kevesebb szótagú „csonka” ütemek közötti eltérésre alapozta. Ismerte Vargyas könyvét, de a szövegtagolásban ,Jíorváth János szűkebben megvont határait” vette alapul. Maga a jelenség azonban, amelyre épít, tulajdonképpen azonos a Vargyas által is vizsgált időbeli kiegyenlítődés ritmikai elvével.6 Weöres Sándor „azáltal, hogy a teljes (négyes) ütemben csupa rövid szótagot alkalmaz (s a csonka ütemekben ennek megfelelően mindig négy mora összegűeket)”, a magyaros verselésben az időmértékeshez hasonló viszonyokat teremt: a hagyományos Jiötetlen szótaghosszúságú, de kötött ütempárosítású (tagolású)” verstípussal szemben 341
