Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - Tüskés Tibor: Weöres Sándor és Martyn Ferenc
TÜSKÉS TIBOR Weöres Sándor és Martyn Ferenc Martyn Ferenc - aki Kolozsváron született, középiskolai tanulmányait Pécsett végezte, a vakációit Rippl-Rónai József környezetében töltötte - 1926-ban Párizsba utazott, ahonnét a háborús helyzet súlyosbodása idején, 1939-ben visszatért Magyarországra, és Pécsett telepedett le. A festő' a párizsi évek alatt is kapcsolatban maradt a várossal, elsősorban az őt anyagilag is támogató Török Lajos rendőrkapitány-helyettessel. A Török Lajosnak írt levelekben nem csak párizsi életéről számol be részletesen, ezek a levelek azt a sokszálú kapcsolatot is hűségesen tükrözik, amely Martynt a városhoz fűzte. Érdeklődik a város képzőművészeti életéről, képeket küld hazai kiállításokra, s párizsi tartózkodását pécsi látogatásokkal szakítja meg. Arról, hogy ebben az időben az 1933-tól pécsi egyetemistaként a városban tanuló és nagyjából 1939- ig, doktori szigorlatáig kisebb-nagyobb megszakításokkal jobbára Pécsen tartózkodó Weöres Sándorral személyesen találkozott-e Martyn Ferenc, nincs megbízható értesülésünk. Amikor azonban Martyn végérvényesen hazatért, és amikor a Sorsunk folyóirat 1941-ben elindult, a Pécsett élő festő és a Sorsunk szerkesztésében részt vállaló költő egymásra talált. Martyn ismerte a költő Pécsett élő anyai ágú rokonait is, Blaskovich Iván megyei főispánt és annak leányát, Hannát, a korabeli pécsi művészeti élet közismert szereplőjét, akinek alakját a költő versben örökítette meg. 1941-ben Martyn negyvenkét éves volt, Weöres pedig huszonnyolc. A tizennégy évnyi különbség ebben az életkorban látszólag jelentős. Martyn az európai művészet fővárosából érett, kiforrott művészként, gazdag nemzetközi tapasztalattal tért haza, de a fiatal Weöresből sem hiányzott a külföldön megszerzett ismeret: tartalmas, több hónapig tartó külhoni, távol-keleti és észak-európai utazások álltak mögötte, és 1941-ig öt önálló munkája jelent meg. Weöresből nem hiányzott a képzőművészet iránti érdeklődés sem, ha ez egy fokkal halványabb volt is, mint a zene iránti vonzalma. Várkonyi Nándor szavaival: „képteremtő és képlátó” költő volt. Ezt nemcsak az olyan korai, leíró jellegű „festői” versei bizonyítják, mint például az Altwein ábránd vagy a Dunántúli képek A kő és az ember című második kötetéből, hanem az olyan későbbi cikluscím is, mint a Csontváry-vásznak vagy a Három emlékmű első darabja, az Egry József előtt tisztelgő vers. Közismert, hogy Weöres Sándorban a képzőművészeti kifejezőkészség, a rajzoló tehetség is megvolt: az 1951- ben feleségének ajándékozott Magyar etűdök című, száz kis énekszöveget tartalmazó kézírásos verseskönyvet saját rajzaival illusztrálta, A hallgatás tor333
