Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 4. szám - Tüskés Tibor: Weöres Sándor és Martyn Ferenc

nya versei közé apró záródíszeket rajzolt, és Károlyi Amy Harmadik ház című kötetében is megtaláljuk verszáró rajzait.

Weöres Sándor már az 1931-ben alakult Janus Pannonius Társaság munkájába bekapcsolódott, és 1941-tól részt vett a Sorsunk szerkesztésében, majd 1943-ban Esztergár Lajos polgármester állást adott neki: a városi könyvtár megszervezésével bízta meg. Várkonyi Nándor számára a legtermészetesebb volt, hogy a folyóirat szerkesztésébe - mint művészeti szerkesztőt — a Párizsból hazatért Martyn Ferencet bevonta. Martyn a folyóirat számára grafikai anyagot kért a helyi és a dunántúli művészektől, és képzőművészeti kérdésekről maga is több tanulmányt közölt a Sorsunkban. Ez az az idő, a negyvenes évek eleje, amikor Martyn és Weöres a személyes kapcsolaton túl emberileg is közel kerül egymáshoz. Weöres számára kezdetben idegenszerű volt Martyn Párizsból hozott absztrakt piktúrája, de hamar feloldódott idegenkedése, és Martyn művészete - ahogyan fogalmazott - „a reveláció erejével” hatott rá. Martyn munkái a költő érdeklődését a modern művészet felé fordítják: kettejük kapcsolatában elsősorban Weöres az, aki újfajta szemléletet és kifejezés- módot ismer meg, lírai látásmódja gazdagodik. Martynnak a Budai Várban, a Budapesti Történeti Múzeumban 1978-ban rendezett nagy életmű-kiállítását Weöres Sándor nyitotta meg. Ekkor mondta a költő: „Az 1940-es évek elején találkoztam először Martyn Ferenccel és művészetével, amikor ő Párizsból hazaköltözött és Pécsett telepedett le. Piktúrájának párizsi modernsége átalakító hatással volt rám: akkor kezdtem a szavakat, szókapcsolatokat közvetlen jelentésüktől megfosztani, szuggesztív zenévé átformálni. Most, ezen az életmű-kiállításon újra eleven erővel hatnak rám a Martyn-képek; s mert ez a hatás jó és feloldozó és felröpítő, ezt az élményt kívánom a kedves nézőknek is.” (Kortárs, 1978. 9. sz.)

1942-ben Martyn arra vállalkozott - bizonyára a lapot kiadó Janus Pannonius Társaság kezdeményezésére -, hogy a Sorsunk több munkatársának a képét megfesse olajban. így készült el — Bajcsa András, Csorba Győző, Harcos Ottó, Várkonyi Nándor arcképe mellett - a Weöres Sándor-portré. Az öt képen a háttér megoldása rokon: apró foltokból összerakott semleges felület, de az arc, a kifejezés különböző. Weörest Adyra emlékeztető kézmozdulattal, kézfejére támasztott állal, dús, oldalra fésült hajjal ábrázolja a festő. A kép nem külső, fényképszerű hasonlóságra törekszik, a költő személyiségét, tűnődő, meditativ alkatát ragadja meg.

Weörest a párbeszédes forma, a drámai költemény és a színpadi játék a Theomachia megírása óta izgatja. A negyvenes évek elején megszületik az új színpadi mű, A holdbéli csónakos című „kalandos játék”. A műből a Sorsunk közöl részleteket. Weöres a pécsi színészekkel és a városban élő muzsikusokkal is jó kapcsolatban van. A holdbéli csónakos előadását a pécsi zeneiskola igazgatójával, a zeneszerző Takács Jenővel és a festő Martyn Ferenccel együtt tervezik. De a közös vállalkozás akkor nem valósul meg.

A háború után újrainduló Sorsunk tanulmánysorozatot jelentetett meg a folyóirat vezető munkatársairól, Bárdosi Németh Jánosról, Csorba Győzőről és Weöres Sándorról. A tanulmányokat a Sorsunk kritikusai írták: Bajcsa András és Makay Gusztáv. A szerkesztő Várkonyi Nándor elgondolása az volt, hogy az írásokat Martyn Ferenc portré-rajzai kísérjék. így született meg 1947-48- ban a festő új portré-sorozata Bárdosi Németh Jánosról, Csorba Győzőről, Vár334